Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)
III. Az újratelepítéstől az 1848–49-es szabadságharcig
A lelkész ótha beteljesedik? Csaba legnagyobb tűzuésze A 18. században újratelepült város történetében az árvíz és a tűz bizonyult a legtöbb szenvedést okozó csapásnak. A tüzet az itt élő emberek okozták leggyakrabban, melynek fő kiváltó oka a pipázás volt. A másik gyakori ok a fából vagy nádból készített kémények kigyulladása. Összefogásban kellett védekezni ellene, hiszen száraz időben egy-egy lángra lobbanó fészer nagy tűzvészt okozhatott. 1738 tavaszán olyan tűzvész tombolt Csabán, hogy 22 ház esett áldozatul. 1755 áprilisában volt Csaba eddigi legnagyobb tűzvésze, aminek 133 károsultja volt. A tűzesettel kapcsolatos érdekesség, hogy az 1753 júliusában hivataláról lemondó Vandlik Márton evangélikus lelkész búcsú prédikációjában megátkozta legnagyobb ellenségét, Hankó Jánost. 1755. április 25-én az „átok beteljesedett” (?), Hankó Jánosnál ütött ki a tűz, amely az egész alsóvéget, a piacon lévő vendégfogadóval együtt, elhamvasztotta. Több mint 100 ház égett, voltak, akiknek nemcsak a háza égett le, hanem terményeikben, jószágaikban is sok kár keletkezett. Több rendelkezés is született a tűzesetek visszaszorítása érdekében a későbbiekben, hogy senki ne dohányozzon az utcán, udvaron, istállóban, széna és szalma körül, valamint kéményépítésnél elrendelték az égetett tégla használatát. Az 1880-ban felállított Tűzőrséget megelőzően a városi tűzfigyelésről és tűzjelzésről az evangélikus kistemplom tornyában szolgálatot ellátó három toronyőr gondoskodott. Ez is mutatja, hogy a tűz elleni védekezés a kezdetektől szervezett formában .létezett. Forrainé Kovács Márta 142
