Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)

III. Az újratelepítéstől az 1848–49-es szabadságharcig

Iparosoh A z újratelepülő Csaba lakosai szinte csak jobbágyok voltak. Szerszámaikat hozták vagy maguk készí­tették. Mesterembereket először egy 1723. évi összeírás említ (két-két ács, kovács, szabó és egy serfőző). Számuk négy év alatt megduplázódott, a tevékenység pedig kibő­vült (kerékgyártó, kosárfonó, hentes). 1733-ban már három kisüzem működött, közülük a ser- főzőt kifosztották 1735-ben a lázadó parasztok ellen vo­nuló rác katonák. 1740-ben érkezett Csabára Mainzból a szíjgyártó Keller család. Hozzájuk hasonlóan az első ipa­rosok gyakran németajkúak voltak. Az első ismert német család Frankfurtból vándorolt Békés megyébe, az erede­tileg vélhetően Fremder famíliát nálunk Flenderként em­legették. Az iparosok száma folyamatosan bővült, de sokáig csak alkalmi mesterek maradtak, mezőgazdasággal is foglal­kozniuk kellett. Az egyik kovács 1758-ban nyolc ökör­rel, három tehénnel és öt sertéssel is rendelkezett. A mes­terek csak 1817-ben és 1821-ben tömörültek céhekbe. A 18. századra vonatkozó forrásokban a már említett szak­mák mellett újakat is találunk: szűcs, selyemszövő, kő­műves, csizmadia, molnár, lakatos, szíjgyártó. A kézmű­vesek aránya a felnőtt adózók között még a 19. század ele­jén is jóval az országos és a megyei átlag alatt volt, az egy százalékot sem érte el. Az örökváltság évében, 1845-ben azonban már hat százalékra nőtt az arányuk Csaba fel­nőtt kereső lakosságán belül. Dr. Szenográdi Péter 138

Next

/
Oldalképek
Tartalom