Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)

III. Az újratelepítéstől az 1848–49-es szabadságharcig

mm

3-toI uolt Csabán az első temető?

A

z újratelepített Békéscsaba lakói első temetőjüket az Ó templom körül létesítették. Az elhunytakat a kerítéssel, esetleg árokkal körülvett, megszentelt földbe temették, ezen kívülre csak a kereszteletlen csecsemőket, illetve bűnösöket, öngyilkosokat hántolhatták el. Egy idő után azonban betelt a temető földje, ezért a korábbi sírokat kihantolták, a kiásott csontokat ösz- szegyűjtötték, és egy helyre (osszárium) temették. Ez a szokás már a középkor óta megfigyelhető a templom körüli temetkezéseknél, sőt nem ritkán téglából készített kamrába helyezték a csontokat, bár ennek Békéscsabán egyelőre nem találtuk nyomát.

Az evangélikus általános iskola és gimnázium sport- csarnokának építése során a Munkácsy Mihály Múzeum régészei rábukkantak az evangélikus Ó templom környékén az egyik ilyen osszáriumra. Minden valószínűség szerint az újratelepült Békéscsaba legelső lakóinak maradványait sikerült megtalálni ebben a gödörben. Név szerint is ismerünk néhány csabait, akiket ebbe a sírkertbe temettek: Lezinyi Ádám és Hajnóczi Márton tanítók, illetve Burján Sámuel lelkész neje és négy gyermeke. Az utolsó elhunytat 1751-ben temették ide, majd új temetőt létesítettek. A templomok körüli temetkezéseket Mária Terézia 1775. július 17-én született „Generale Normativum in re Sanitaris" rendeleté - mely egy közegészségügyi jogszabálygyűjtemény - tiltotta meg. Valószínűleg ezzel a rendelettel összefüggésben helyezték át a temetőt az Élővíz-csatorna jobb partjára 1776-ban.

Dr. Bácsmegi Gábor

98