Gyarmaty Gabriella: Munkácsy capriccio. A festő, a kortársak és a világ legnagyobb Munkácsy gyűjteménye - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 4./41. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2016)
1852 A Csabán töltött első két esztendő
és erőszakos rablótámadás érte. A nyolcéves Miska és testvére, Giza is jelen voltak. Munkácsy Emlékeim című önéletírásában részletesen elmeséli a megrázó történetet, melynek emléke felnőttkoráig elkísérte. 1853 májusában Reök István sorsjegyes gyűjtést kezdeményezett a pesti Nemzeti Színház javára. Idézzünk a felhívásból: „Nemzeti színházunk ügyének fontosságát nincs ki be ne lássa. A vészkiáltások és hazafias felhívások, melyekről olvasónk, mindnyájunk figyelmét magokra vonták, és átaljános lett az óhajtás, hogy azon intézetnek, melyet honszeretet emelt és támogatott eddigilé, jövője biztosíttassék. Mert színház, mely nem üzérkedik és a léha napidivat vezetékén, minden múlékony szeszélynek nem hódol, saját erejéből fenn nem állhat.” Reök István Békéscsaba főterén kibérelt egy gazdatiszti lakást mint Trauttmannsdorf grófnő uradalmi ügyésze. A kilencéves gyermeket is magával vitte, akivel éppen Szent Mihály napján, 1853. szeptember 29-én költöztek be. A festő így emlékezett: „Legfontosabb élményem ebből az időből: a költözködésünk. A kis házikóból nagyobb, tágasabb lakásba mentünk, a Vidovszkiék szomszédságába...”1 A szomszédban Vidovszky János, gróf Apponyi Albert gazdatisztje lakott a családjával. Hat gyermeke közül a Munkácsyhoz hasonló körű László és Ferenc voltak a gyermek Miska legjobb barátai. Az Apponyi-ház a régi postaépület helyén állt, kertje az Élővíz-csatornáig nyúlt, a jelenlegi Kormányhivatal épületszárnyának helyén. Reök István és Munkácsy e ház városháza felőli szomszédjában lévő épület lakója lett. 1 Munkácsy Mihály: Emlékeim. Bevezető: Végvári Lajos. Budapest, Hungária Könyvkiadó, 1950. 30. p. ♦ Munkácsy Mihály Emlékeim című önéletírása 1950-es kiadásának borítója ♦ a orosházi Oskó Lajossal együtt - a vármegyeháza dísztermébe szánt, gróf Széchenyi Istvánt és Kossuth Lajost ábrázoló képmások megfestésére is. Mindhárman sikertelenül próbálkoztak. 1888-ban Veres Gusztáv megörökítette a Békéscsabát sújtó, az 1844-esnél is fenyegetőbb árvizet. „Csaba városát 1888 tavaszán katasztrofális árvíz fenyegette. A szokatlanul nedves tél és gyors hóolvadás folytán ugyanis a Körös vize megáradt s Doboz felől áttört a gátakon a rohanó ár s elárasztotta az egész határt Doboztól Csabáig, Gerla, Póstelek, Sikkony, Nagyrét, Kis- rét víz alá került. Sztraka Ernő irányítása mellett sáncot hány a lakosság az ú. n. Bogárházak előtt a vásártéren keresztül az alsó Körös-parttól a felső Körös-partig, de közben felülről, Gyula felől az Élővíz-csatorna is megduzzad. A veszedelem rendkívüli, Beliczey István kormánybiztos elnöklete alatt vészbizottság alakul, Baross kereskedelemügyi miniszter is a helyszínre jön, pionírok hada lepi el a várost, a vásártéri földhányások gyengéknek s alacsonyaknak bizonyulnak, átvágja azokat a rohanó ár és csakhamar víz alá kerül az egész vásártér s a víz az Urszinyi, sőt a Beliczey házakig feljön, az Orosházi- és Berényi-utcák elején mentő pontonok vannak készenlétben, a helyzet fenyegető az alvégen, felvégen, de legnagyobb a Békés felé vezető Körös-parton, a városon átvonuló csatornában is a víz 88.75 méterre emelkedett s a város legmagasabb pontja: a nagytemplomnak hátsó küszöbe is csak 88.74 méter; (...) a víz a békési nyári útra, onnan Kisrétre, Dobozmegyer felé veszi útját, Csaba pedig meg van mentve.”1 1 Dr. Korniss Géza: Békéscsaba megyei város története alapításától napjainkig. In: Békéscsaba. Történelmi és kulturális monográfia. Főszerkesztő: dr. Korniss Géza. Békéscsaba, kiadó nélkül. 1930. 36. p. MUNKÁCSY CAPRICCIO 14
