Medgyesi Pál: Honfoglalók a békési tájakon. Békés megye jelentősebb 10-11. századi sírleletei - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 3. (40.) - „Ami Csabai” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2015)
Gyoma - Kádár-tanya
miatt a koponyacsont megsérült, a szilánkokat, esetleg a belefúródott nyílhegyet jobb volt eltávolítani, mert bajt okozhatott. Ilyenkor szintén trepanációra került sor, de ez lehetett a ritkább eset. A „műtétek” sikerességét bizonyítja, hogy számos esetben megfigyelhető a nyílás szélén, hogy a csont gyógyulásnak indult, vagyis a beteg túlélte a beavatkozást. A sikertelennek tűnő esetekben sem biztos, hogy a műtét okozta a bajt, hiszen a betegségbe is belehalhatott a beteg.127 Gyoma Kádár-tanya 1 972-ben a határ délkeleti részén, az egykori Szepes-ér északi partján, vízvezeték fektetésekor sírokat találtak. Maráz Borbála régész ment ki a helyszínre, és összeszedte a leleteket, melyeket a Munkácsy Mihály Múzeumba szállított. Megállapítása szerint a sírban egy gazdag nő feküdt, 90-95 cm mélyen. A sírban volt egy pödrött végű, díszítetlen ezüstlemezből készült karperec valamint 4 ép és 5 töredékes aranyozott ezüst kaftándísz. A kaftándíszek kör alakúak, szegélyük gyöngyözött, lapos közepük aranyozott, bordával körbevett. Ezen kívül előkerült egy ezüstből préselt, virág alakú nagyobb veret töredéke is.128 A lelőhelyen 1973-ban ásatást végzett Kovács László, és sírokat tárt fel. A sírok közül hét a kora Árpádkorra tehető, de melléklet nélküliek voltak.129 A leletek alapján egy gazdag honfoglalás kori nőt temettek el a későbbi Kádár-tanya területén. A melléklet nélküli kora Árpád-kori sírokban fekvők és a nő kapcsolatát nem ismerjük. A nő ruhájának az anyaga is szép lehetett, de sajnos a mi talajviszonyaink között csak ritkán maradnak meg ruhafoszlányok. Érdekes adatunk maradt a honfoglaló magyarok házasodási szokásairól. A már említett Dzsajhani, bok- harai földrajzíró, ezen adatai is Ibn Ruszta és Gardizi munkáiban maradtak fenn. A leírás szerint „Leánykérés alkalmával náluk az a szokás, hogy amikor a leányt megkérik, vételárat visznek a leány gazdagságával arányban, több vagy kevesebb jószágot. Amikor a vételár meghatározására összeülnek, a leány atyja a vőlegény atyját házába viszi, és mindent összegyűjt, amije csak van, coboly-, hermelin-, mókus-, nyestprémből és rókamáiból, a brokát ruhahuzatokkal és mindenféle bőrrel egyetemben tíz bőrruhára valót. (Mindezt) egy szőnyegbe göngyölíti és a vőlegény atyjának lovára kötözi, majd hazaküldi őt. Akkor az mindent elküld neki (a leány atyjának), amire csak szükség van az előre megállapított vételárhoz: állatot, pénzt, ingóságot- és akkor hazaviszik a leányt.” Nem véletlen, hogy a nyelvészek megállapítása szerint a „vőlegény” szavunk eredetileg „vevő legény” volt. A „vőfély” szavunk is ezzel van összefüggésben, eredetileg „vevő fél” volt, és ide vehetjük a „vő” azaz „vevő” szavunkat is. Beszédes az „eladó lány” kifejezésünk is. A „menyasszony” szavunk pedig talán a hozomány részét képező menyétprémek alapján alakult ki. így őrzik szavaink 1100 év után is az ősi hagyományokat. 127 Dienes István: A honfoglaló magyarok lélekhiedelmei. In.: Régészeti barangolások Magyarországon. Budapest, 1978., (2. kiadás 1983.) 170-233. 128 Jankóvich B. Dénes-Makkay János-Szőke Béla Miklós: Magyarország régészeti topográfiája 8. Békés megye régészeti topográfiája IV/2. A Szarvasi járás. Szerk.: Makkay János. Budapest 1989. 222., 129 Uo. 222., Juhász Irén: X-XI. századi temetkezések Békés megye északi területén. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. (1996) 158.
