Medgyesi Pál: Honfoglalók a békési tájakon. Békés megye jelentősebb 10-11. századi sírleletei - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 3. (40.) - „Ami Csabai” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2015)
Gerendás - Vízvári-tanya
Honfoglalók a békési tájakon | Békés megye jelentősebb 10-11. századi sírleletei Gerendás Vízvári-tanya 1 969-ben a községtől DNy-ra levő Vízvári-tanyánál levő homokbányából egy trepanált (lékelt) koponyát találtak. A lelet a békéscsabai múzeumba kerül, és ennek nyomán 1970-ben ásatást végeznek a területen. A trepanált koponyát tartalmazó sírban nem volt lelet. Néhány szórvány leletet sikerült összeszedni a környéken. Ezek között lócsontok, emberi vázmaradványok, vaskengyel töredéke, tegezvasalás maradványai és más vastöredékek voltak. Az ezt követő leletmentés öt sírt eredményezett. Az első sír részleges lovastemetkezés volt. A sírban egy férfi feküdt, a lócsontok a lábszárcsontok felett kerültek elő. A leletek között egy zabla és két kengyel, három vas nyílhegy és egy nyitott, bronz hajkarika található. A zabla nem a ló szájában volt, valószínűleg a lószerszám nem volt a lóra felszerelve. A ló koponyáján, a homlokon egy ovális lyuk volt látható - itt érte a lovat a halálos ütés. A második sírban is férfi feküdt. Ez a sír lószerszámos temetkezés volt, ahonnan vas csikózabla és hevedercsat került elő. A sírban tegez vasalásai és egy vas nyílhegy került elő. A harmadik sírban fekvő 8-10 éves fiú mellett nem voltak leletek. A negyedik sírban fekvő nő mellett nem volt melléklet. Az ötödik sírban a gyermek mellett gyöngyök és kauri csigák kerültek elő. A leletanyag egy 10. századi köznépi temetőre utal, de meg kell jegyezni, hogy a kevés sír alapján nehéz a temető korát megállapítani.126 A trepanált koponya kapcsán szóljunk néhány szót a honfoglaló magyarság lélekhiedelmeiről. A témával Dienes István régész foglalkozott részletesebben. Véleménye szerint a magyarság a kettős lélekben hitt. Az egyik lelkünk állandóan a testünkben van, amíg csak „léleg”-zünk. Ez a „testiélek”. Az ember másik lelke álom alatt, révületben, esetleg betegség esetén elszáll, messzi tájakon jár. Ezt nevezzük „szabadléleknek”. Ez pillanatok alatt soha nem látott messzi tájakra tudott eljutni. Ébredéskor a szabadiélek ugyanolyan gyorsan visszatér a testbe, mint ahogy elhagyta azt. Ez a szabadiélek képes kifejezni tulajdonosa teljes személyiségét, ráadásul nem csak életében, hanem a halála után is. Ez a hit mind az finnugor, mind a türk népeknél megvolt egykor. Ennek a léleknek a fejben volt a lakhelye. Amennyiben valakinek folyamatos fejfájása, agydaganat okozta folyamatos nyomás érzése, szédüléssel járó betegsége, vagy pszihés, esetleg értelmi problémái, vagy más bajai voltak, hitük szerint az álomban eltávozó szabadiélek nem tudott visszatalálni a testbe. Ezzel lehet összefüggésben a trepanáció, vagyis a koponyalékelés szokása is. Ez az „orvosi” beavatkozás már az avar korban megvan, de ismerik a honfoglaló magyarok is. A koponya bőrét felvágták, és így végezték el a műtétet. Kisebb bajoknál nem törték át a koponyacsontot, hanem csak egy kör vagy ovális alakú terület körvonalán bevéstek a koponyába. Ezt nevezzük jelképes trepanációnak. Mintegy megmutatták az irányt a visszautat nem találó léleknek. Néha egy koponyán több ilyet is találni, vagyis többször is megimételték a műtétet. Ha nagy volt a baj, vagy a jelképes trepanációk nem segítettek, akkor teljesen áttörték a koponya csontját. Az agyhoz természetesen nem nyúltak. A nyílást sokszor ezüstlemezzel takarták el, amit esetleg a hajba varrtak, vagy szorosan felvett sapkába varrták, ami a seb felett tartotta a lemezt. Számos esetben megállapítható, hogy először a jelképes trepanációt alkalmazták, majd, miután ez nem segített, a koponya másik részén tényleges trepanációt végeztek. Azt is több esetben kimutatták, hogy a betegnek homloküreg gyulladása volt. Ugyanakkor más esetekben nem lehetett betegség nyomát megállapítani. A koponyalékelésnek néha lehetett más oka is. Ha valamilyen baleset esetleg csatában szerzett sérülés 126 Bakay Kornél-Kiszely István: Újabb adatok Békés megye honfoglaláskori történetéhez. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 2. (1973) 63-97.
