Medgyesi Pál: Honfoglalók a békési tájakon. Békés megye jelentősebb 10-11. századi sírleletei - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 3. (40.) - „Ami Csabai” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2015)
Mezőhegyes - A község határa
Honfoglalók a békési tájakon Békés megye jelentősebb 10-11. századi sírleletei korban királyi kondások makkoltatták a disznókat, és ezek az erdők részben még ma is megvannak. A kérdés az, mi marad egy földbe mélyedő részekkel nem rendelkező boronaházból? Valószínűleg semmi. A házakat, és a falvakat is, árkok vették körül. A kisebb állatok, a baromfi nyilván a ház körül éltek, és estére biztonságos helyen kellett éjszakázniuk. Egy árok a vizet is elvezette, összegyűjtötte, de ha az árokból kikerülő föld tetejére még kisebb kerítést húztak, a rókák, farkasok nehezebben jutottak a baromfiólak közelébe. A kutyák is nagyobb eséllyel vették észre a betolakodót. Ha pedig lovas rablók támadtak a falura, ők is csak a bejáratokon tudtak közlekedni, ami megkönnyítette a védekezést. Mezőhegyes A község határa H orváth J. tábornok elbeszéléséből tudjuk, hogy község határában, 1882-ben lovassírt találtak. A csontvázon állítólag ferdén fekvő bőrszíj maradványait figyelték meg, amelyen párosával kétféle alakú, levél formájú aranyozott ezüstveretek voltak.171 A leletek egyértelműen egy öv részei. Az egyik verettípus szélesebb, alul áttört, a másik ennél keskenyebb, alsó része befelé ívelődik. Mindkét változaton egyszerű pal- mettás díszítés látszik. A leírás alapján a férfi derekát veretes öv díszítette. Az öv a szabad ember jelképe, és egyúttal rangjelző is volt a népvándorlás kori népeknél és a honfoglaló magyaroknál. Az övék sűrűn tele voltak véretekkel, egyik végükön csat, a másikon szíjvég volt. Néha mellékszíjai is voltak az övnek, melyeken kisszíj végek voltak. A honfoglalás idején bronzból, de még inkább ezüstből készültek a veretek, sokszor aranyozták őket. A sírba vagy a halott derekán került be, vagy csak rárakták az övét a halottra. Az öveket valószínűleg a felnőtté avatáskor, 14-15 éves korban kapták meg az ifjak, és egy életen át viselték azokat, de felmerülhet az övék későbbi adományozása is. Ebben az esetben valamilyen szolgálatért, felettesüktől kapták az öveiket. A magyar övék egy részénél az öv végén levő szíjvég nem megy át a csaton. Hosszú ideig nem értették a régészek, hogyan viselték ezeket az öveket. Szerencsésen megmaradt övmaradványok segítettek megoldani a kérdést. A csat a veretes öv szíján volt, de az öv másik végén nem a főszíjhoz kapcsolódott, hanem egy az övre szerelt, belső mellékszíjhoz. így a nagyszíjvég nem kellett, hogy átmenjen a csaton. Az öv végét a bal oldalon, egy bújtató segítségével, vagy az öv alatt áthúzva lelógatták. Ezeket a belső kapcsolószíj as öveket „bolgár övéknek” is nevezzük. Egy ilyen öv kb. 150 cm volt. A „bolgár öv” elnevezés abból adódik, hogy a bizánciak már a 7. században megismerik ezt az övformát, méghozzá a bolgároktól. A bizánciak a lovasságukat igyekeznek az ellenséges avar és bolgár ellenfeleik mintájára felszerelni, hogy hatékonyabban tudják felvenni velük a harcot. Az átvett felszerelés része volt a „bolgár öv”is. A veretes övékén a csat és a szíjvég mellett általában 15-20, eltérő alakú veretből állt. A veretek száma néha 50 körül is mozgott. Leginkább ezüstből készültek, néha bronzból, és ritkán aranyból. Az övről lelógó mellékszíjakra volt felerősítve a szablya, a nyíltegez, az íjtegez, a tarsoly (benne a kova, a csiholóvas és a tapló, fenőkő), a kés, esetleg az iváshoz használt csésze, és valójában minden, ami a harcosnak fontos lehetett. Erre azért volt szükség, mert lovaglás és harc közben a kéz szabad kellett legyen, az övre függesztett tárgyak viszont így biztonságban voltak, nem veszhettek el. Amikor csak egy csatot találunk a sírban, nyilván egy egyszerű öve volt a férfinak. Az eddigi feltárások során előkerültek olyan övék is, amelyeknél a 171 Hampel József: A honfoglalási kor hazai emlékei. In. Pauler-Szilágyi: A magyar honfoglalás kútfői. 1900. 652., Hampel József: Alt'erthümer des frühen Mittelalters in Ungarn II. 1905. 551., Fehér Géza-Éry Kinga-Kralovánszky Alán: A Közép-Duna-medence magyar honfoglalás- és kora Árpád-kori sírleletei. Régészeti Tanulmányok II. Budapest, 1962. 53.
