Gyarmati Gabriella: Csabai arcképek. Békéscsaba képzőművészeti és iparművészeti étete - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 2. (39. „Ami Csabai” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2014)
Az 1950-es évektől napjainkig tartó időszak festői, díszlettervezői - Gazsy Endre
Vágréti János (Békéscsaba, 1925. január 11 - Békéscsaba, 2004. február 12.) Jelenet (2001; olaj, vászon; 55x60 cm; Munkácsy Mihály Múzeum; leltári szám: 2002.3.1.) Festő, szobrász és tanár, akinek figyelmét a rajzolásra és festésre még gyermekkorában „a családhoz bejáratos" barát, Jankay Tibor irányította. 1952-ben iratkozott be Mokos József békéscsabai szabadiskolájába1, ahol „szakmát és emberséget, az élethez való viszonyulást, az életre való rálátást" is tanult. Mokos tanítványai közé vegyülő, életre tanító pedagógiai hozzáállása irányította Vágréti János figyelmét is a tanítás felé. 1954-től többféle gyermekkorosztátynak tartott szakköreiben és nyári táboraiban a technikák elsajátítása mellett a szabad alkotás örömének megtapasztalására tanította a résztvevőket. (E törekvésének békéscsabai folytatója Baji Miklós Zoltán. Mindketten mint aktív alkotók és gyermekszerető, hatgyermekes, nagycsaládos édesapák fogtak ehhez a fajta tanítási módhoz.) Vágréti János az elkészült munkákat mindig kiállításokon mutatta be. 1954-ben Fischer Ernő mellett részt vett a számára évtizedeken keresztül munkalehetőséget biztosító tokaji művésztelep megalapításában. Itt több békéscsabaival együtt dolgozott, szívesen járt ide többek között Csabai Wagner József is. Örökös tagja a Békéstáji Művészeti Társaságnak. A kommunizmus évtizedeiben művészként viszonylag kevés lehetőséget kapott, a művészeti élet zárt körén kénytelen volt kívül maradni. Először Németországban ajánlottak fel számára egymást követően több önálló bemutató megvalósítására 1 Vágréti János szerepelt Mokos József születésének centenáriumán a Munkácsy Múzeumban rendezett kiállításon. (A Mokos József és tanítványai című kiállítás dokumentációs anyaga. In: Munkácsy Mihály Múzeum Képzőművészeti Adattára: 1864-1992.) vonatkozó lehetőséget, majd Magyarországon is megélénkült az érdeklődés müvei iránt. Vágréti János azt vallotta, hogy „az embernek mindig legyen önkritikája, de töltődése is, hogy ő egy kivételes adottsággal rendelkezik, hogy az istenektől egyvalamivel többet kapott, mint mondjuk az átlagember. Erre legyen büszke, viszont legyen alázatos. Az ember törekedjen arra az életében, hogy legyen egy örömérzése, és legyen szabad lélek. A szeretet angyalait kérem, hogy vigyázzanak rám, a szeretet angyalait kérem, hogy vigyázzanak a képeimre, hisz a képeim azok én vagyok."2 Szellemi mesterének Vaszilij Kandinszkijt és Paul Kleet tekintette, kiknek hatására figyelme igen korán elfordult a látható valóság megragadását célul maga elé tűző festészetről. Műveinek legfőbb jellemzője a kompozíciós kötöttségekkel szakító szerkesztésmód, a lendületes gesztusokkal szabadon alakított formahasználat, valamint a telt színek alkalmazása. Vágréti János „...művészete nyitott és várja a néző elemzését. A műalkotásoknak szükségük van szemtől-szembe a játékos lélekre és a lelkesülő odaadásra. Aki Vágréti János képeit befogadja, a világnak egy titokzatos rendszerébe lép be. Ez a rendszer az, ami az emberi lét mögött elrejtőzik. Vágréti János maga ennek a rendszernek a középpontjában él és egyesít testet, lelket, létet és fantáziát, ezek egymás közti kapcsolatait. 2 Az első bekezdésekben szereplő idézetek A szeretet angyalait kérem, hogy vigyázzanak a képeimre című, az idős mesterről készült videofelvételből származnak, amelyet 2014. október 10-én Koszecz Sándor tett közzé a youtube-on. In: www.youtube.com/watch?v=ctC2ql-64Rs&liat=UUuyD7RM4ligu_1 VA:gHmUhg Munkácsy Mihály Múzeum. Békéscsaba | 55
