Dedinszky Gyula - Vidám Csaba: A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 1. (38.) - „Ami Csabai” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2013)

VI. Hétköznapok - 3. Pillanatfelvételek

- „Tudja Blau! Az éjjel csodálatosan szép álmom volt. Fent jártam a mennyországban. Maga Szent

Péter vezetett. Nem tudtam betelni a gyönyörűségekkel. Hanem egyszerre csak baj lett. Csikarni kezdett a hasam. Nézek, nézdegélek, sehol egy zöld házikó. Végre is, szégyen nem szégyen, Szent Péterhez fordulok.”- „Gyere fiam!” - mondja s elvezetett egy lyukhoz.- „Mondja Blau! Maga nem szokott előbb belenézni, mielőtt leül? Mert én igen.”

Azt mondja Blau:- „Dehogy nem! Mindig belenézek, sőt, ha már elvégeztem a dolgom, akkor is!”- „No látja” - mondja Weisz - „hát én is belenézek, s meghökkenve megállók.”

Észreveszi Szent Péter s kérdi:- „Mi baj van Fülöp fiam?”- „Jaj, Szent Atyám, nem lehet, éppen a Blau kopasz feje van a lyuk alatt!”- „Fülöp fiam, Fülöp fiam! Nyugodtan sz..hatsz annak a fejére, úgy sem vesz tőled soha semmit!” Azzal leszállt a pultról s kisétált az üzletből. Blau nem invitálta boltjába Weiszt soha többet.

97. Perza históriák

Humoros ember volt Perza. Foglalkozására nézve kőmíves, de ügyes gipszfigurákat is készített. Kertbe való díszeket. Róla szólnak az alábbi történetek:

Egyszer a Körösön tilosban horgászott. Csendőrök jönnek, s ravaszul, keresztkérdéssel firtatják:- „No öreg, fogott e már valamit?”

Perza tettetett gorombasággal felel:- „Ne azt kérdezzék, hogy fogtam e valamit, hanem azt, hogy van e igazolványom?”

No, ennek biztosan van, rendben van a szénája - gondolták a csendőrök - s békésen tovább ballagtak. Perza is békében halászgatott tovább.

98.

Máskor ugyan ő, háza előtt az utcai árokparton ül, s horgot lógat a száraz árokba. A járókelők csodálkozva nézik és kérdik:- „Mit csinál itt Perza bácsi?”- „Látjátok, horgászom!”- „De hiszen itt, a száraz árokban nem fog semmit!”- „A Körösön sem fogok én semmit!”

99.

A háború alatt rekvirálók járták a tanyákat. Már a szomszédban voltak. Perza egy oldal szalonnával a karjaiban rohangál fel-alá a szobában, az udvaron. Jó lenne elrejteni valami biztos helyre. De már nincs idő. Felesége súgva jelenti:- „Itt vannak már!”

Perza hát belöki a szalonnát a konyhaajtó mögé, s indul a rekvirálók elé:- „Mit keresnek?”

Azok: „Mindent, ami szem! Búzát, árpát, rozsot, zabot. De a tengerit sem vetjük meg.”- „Miért nem mondták meg ezt előre, most nézzék, hogy összezsíroztam az ingemet, ruhámat, mert én a szalonnát akartam eldugni!”

e\3

C/3 78