Dedinszky Gyula - Vidám Csaba: A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 1. (38.) - „Ami Csabai” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2013)

III. Egyházi élet

48. A telefon és a harangozó A csabai evangélikus egyház harangozói egyúttal városi tűzőrök is voltak, akik a kistemplom tornyából vigyáztak a lakosság biztonságára. Amikor a város a toronyba bevezettette a telefont, hogy a harangozok annak segítségével riaszthassák a tűzoltóságot, mindjárt másnap S. úr a községházáról, telefonon felhívta a szolgálatban levő Hrasko harangozót.- „Jó reggelt Hrasko Harangozó Úr! Hallja, hogy mit beszélek?”- „Hallom nagyon jól hallom,” - felelte Hrasko, majd hozzátette -, „mégis csak csodálatos masina I” ez!- „Csodálatos bizony!” - folytatta S. úr. - „Csak miért evett maga annyi fokhagymát? Csak úgy bűzlik tőle.”- „Istenem! Istenem!” - kiáltotta fel megrökönyödve az öreg harangozó. - „Hát még a fokhagyma szagát is megérzi a telefonon?” 49. A lelkiismeretes harangozó Panasz érkezett az egyházhoz Hrasko harangozó ellen, hogy a gazdagoknak hosszabban „versel”, mint a szegényeknek. Ott tehát a vádlott a presbitérium színe előtt, s méltatlankodva védekezik:- „Uraim! Aki engem azzal vádol, hogy a gazdagoknak hosszabban verselek, mint a szegényeknek, az hazudik! Mert én mindenkire, szegényre-gazdagra egyformán huszonötöt húzok rá.” Svedomity zvonár Zazalovali hlavnébo zvonára, Hrasku známého v célom meste, ze bohatym dlhsie zvoní, ako chudobnym — ked’má „puls”jednako dávat s velkym zvonom. Stojí obzalovany pred cirkevnou radon a sebapovedome odpovie: „Páni mojí, kto zaluje na mha, ze ja dlhsí puls dávam bohatym, ako chudobnym, ten lyzie, leboja kazdému mrtvému, chudobnému ci bohatému 25 vypálim. ” (Cabiansky kalendár 1927) 50. Mégis mozog a föld Szintén Hrasko harangozóról szól a történet. Szeberényi33 esperes szerette az öreget néha ugratni. Egyszer is, Hrasko szokott kérdésére:- „Mi újság a nagyvilágban esperes úr?” Szeberényi így válaszolt:- „Ugyan hallott már maga ilyet Hrasko, az újság szerint valamilyen tudós azt állítja, hogy a föld forog, és vele együtt mi is forgunk?” Hrasko szinte megnémult a döbbenettől, majd összeszedve magát fenyegetően szól:- „Ki az, aki ezt mondja? Esperes úr! Állítsa ide nekem azt az embert, ide, a torony alá. Én majd lesz.. .k az erkélyről. Ha nem esik a fejire, akkor elhiszem neki, hogy tényleg forog a föld.” 51. Hrasko akiről az előbbiek során már többször esett szó, Szeberényi Lajos Zsigmond33 evangélikus esperes idejében nevezetes harangozó volt Csabán. Rigmus is született vele kapcsolatosan: „ A csabai kis-toronyban, öreg Hrasko fújja sorban”, (t.i. az órákat) 48 CVS

Next

/
Oldalképek
Tartalom