Novákné Plesovszki Zsuzsanna: Felekezetiség - Iskola - Interkulturalitás. A mezőberényi szlovák evangélikus népoktatás 1723-1890 között - A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 37. (Békéscsaba, 2012)
Felekezetiség - A mezőberényi II. ker. szlovák evangélikus egyház története 1723-1890 között - A helyi szlovákság jellemzői
Felekezetiség »ingváll«-nak nevezik, a másik alsó rész tulajdonképpen egy vászon alsószoknya, amelyet mint a felsőszoknyát, a csípő fölött megkötnek és szlovákul »rubac«-nak, magyarul »pendely«-nek neveznek [...] Nyári munkák alkalmával a földeken vagy otthon [...] egész öltözetük két lenvászon kötényből áll, amely közül az egyik az altest elülső, a másik pedig a hátsó részét fedi és ennek megfelelően mindkét oldalon szabad mozgástér van a hűsítő szellő számára [...] A szlovák hajadonok hajában a pártáról a háton át és a nyaktól egészen az ágyéktájékig számos széles szalag lóg le; ezek közül mindegyik más-más színű és az így betakart hátnak különleges látványt nyújtanak”72 Ha megvizsgáljuk a nemzetiségünkről alkotott képet, amelyek a leíró statisztikai, illetve államismereti művekben megjelentek, akkor alig fedezhetünk fel különbségeket. Magda Pál szerint valamennyi szláv nép között „legpallérozottabbak a „tschehtótok”. Lóczy János szerint: a szlovákok „a németeket leszámítva, összes többi nemzetiségeink között vezérkedik művelődés tekintetében erős cseh és magyar főúri hatás alatt lévén”. Seton-Watson szerint már csak két generációra van szükség ahhoz, hogy a szlovákok teljesen elmagyarosodjanak, Petneházy Mihály többek között vallásosságukat emeli ki: „Nagyon vallásosak és jámborak, ha több fiuk volt, egyet bármely áldozattal pappá neveltek, így [...] igen fiatalon házasodnak. A szlovák szorgalmas, alázatos, szelíd nép volt...”73 A felső-magyarországi, és a Felföldről a Dél-Alföldre érkezett szlovákoknak évszázadokon keresztül nem változott mentalitása, lelki tulajdonsága, habitusa, csak viselete és nyelve magyarosodott el, egyben alkalmazkodva a táji környezeti adottságokhoz, a Felföldtől eltérően azonosultak az alföldi gazdálkodás sajátosságaihoz, jellegzetességeihez. Bonyhai Mihály Mezőberényről szóló munkájában is az említett tulajdonságokat emeli ki a XX. század elejére vonatkozóan: „A tót ajkúak igen szorgalmasak és takarékosak. A mezőberényi lakosok közül ők a legigénytelenebbek, s ez egyik oka vagyonosodásuknak. Általában véve szelíd nép, és kevés rossz ember akad közöttük. Magyarul mindannyian tudnak, sőt az ifjabbak közül sokan már jobban beszélnek magyarul, mint tótul. Tót beszédükbe igen sok magyar szót kevernek... A mezőberényi nép vallásos és szelíd természetű, de bigottnak nem mondható. A protestáns családoknál mindenütt megtalálható a biblia és az egyházi énekes könyv”.74 A munkabírás, megbízhatóság, nyugodtság, vallásosság kétszáz évvel a letelepülés után is meghatározó tulajdonság, mely átöröklődik, hagyományozódik nemzedékről nemzedékre.75 Más etnokulturális jegyek mellett - mint viselet, nyelvi kultúra, vallásosság - ezek jelentik az etnikai önazonosságot és a másoktól való elkülönülést. 72 SKOLKA 1986. 164-166. 73 NAGY 2001. 309; MAGDA 1819; LÓCZY 1918; SETON-WATSON 1908; PECHANY 1918. 74 BONYHAI 1931. 95-98. 75 PLESOVSZKI 2003a. 509-518. 35
