A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 36. (Békéscsaba, 2012)
Martyin Emília: Honos és betelepült románok a mai Magyarországon
Honos és betelepült románok a mai Magyarországon A Hajdú-Bihar megyei Létavértes, Pocsaj, Bedő görög katolikus hitre áttért lakossága esetében valószínűsíthetjük, hogy a magyar nyelvű liturgia és a román oktatás hiánya a magyarázata a korai nyelvvesztésnek.7 Nem célom minden magyarországi román közösség identitásvesztési folyamatának bemutatása, csupán néhány példát szerettem volna említeni. Az eddigi vizsgálódások azt igazolják, hogy a románok azokon a településeken őrizték meg legtovább identitásukat, ahová nagyobb tömegben telepedtek le (pl. Méhkerék, Két- egyháza); a magyarokon kívül más nemzetiségű lakossággal éltek együtt (pl. Batto- nya, Elek); illetőleg ahol hosszabb ideig megvoltak az identitás megőrzéséhez nélkülözhetetlen feltételek (egyház, iskola).8 Az említett példákból is kitűnik, hogy a helyzet alakulásának okai igen sokfélék. A témával foglalkozó tanulmányok legfontosabb okként említik az egyház szerepének gyengülését. Ott, ahol nem volt helyben a lelkész, a környező települések ortodox papja végezte meghatározott időközönként az istentiszteleteket, így érthető, hogy a hithez, ill. a nyelvhez való kötődés is gyengült. Néhol, például Eleken, a helyi katolikus, esetleg a szomszédos település református papja keresztelte a gyermekeket, eskette a fiatalokat. Mindez az egyház jelentőségének csökkenéséhez vezetett. A legnagyobb gondot azonban az oktatás jelentette. Pontosan meghatározható, hogy azokon a településeken, ahol a román nyelvű oktatás vagy a nyelv oktatása megszűnt, ez egyenes következményként vonta maga után az identitásvesztést. A primér környezetben, a családban használt nyelv ugyanis csupán a tájnyelv lehetett, amely - oktatás híján - nem volt alkalmas a fejlődésre. Nem tudta követni a civilizációs, technikai fejlődést, nem tudott alkalmazkodni a modern világ követelményeihez. Archaikus állapotában maradt meg, magyar szavakkal és kifejezésekkel dúsult, ami a kétnyelvűség felé tolta a nyelvhasználatot. Mivel azonban a tájnyelv is csupán szűk környezetben volt használatos, alkalmazása kikopott, s az anyanyelv helyét fokozatosan a magyar nyelv vette át, hiszen már ez jelentette a kommunikációs biztonságot.9 Mindezen folyamatokat erősítette a bizonyos településeken igen korán bekövetkezett települési exogámia. Amikor a vallási hovatartozás már nem volt meghatározó tényező, amikor a nyelvhasználat sem tükrözte az etnikai különbségeket, nem volt akadálya a különböző nemzetiségű fiatalok egybekelésének, s ezzel tulajdonképpen két család új kapcsolatrendszere kialakulásának. Az egyetlen mérce, az egyetlen szabályozó tényező a vagyoni helyzet lett. Az együttélés azonban nemcsak mikro-, hanem makrokörnyezetben, egy-egy faluközösségen belül is konzekvenciákkal jár. Igen fontos tényező például az együtt 7 BERÉNYI 1997. 61-62. 8 Lásd erről MARTIN 2001. 33-37. 9 A kétnyelvűségről lásd BORBÉLY 1997. 475-487. 111
