A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 35. (Békéscsaba, 2012)
Medgyesi Pál: 13-14. századi kétélű kard Köröstarcsa-Ürmös-hátról, a Kettős-Körös medréből
Medgyesi Pál között valamilyen alá-, fölérendeltség volt. Szerinte az is elképzelhető, hogy az adott műhely mesterjegye idővel továbbfejlődött, összetettebb lett.16 Egyelőre nem lehet eldönteni a kérdést, mert aránylag kevés lelet áll rendelkezésünkre, ráadásul ezek igen nagy területen szétszóródva kerülnek elő. Az valószínű, hogy az elkészült, megedzett kardok pengéihez utólag már nem nyúltak hozzá, mert az újabb hevítés rontott volna az edzettségen. A mintát viszont melegen rakták be a pengébe, tehát a mesternek kellett azt elkészítenie a végleges edzés előtt. Valószínűnek látszik, hogy voltak megrendelésre készült családi címeres pengék, és voltak mesterjeggyel ellátott pengék is. A kardcsiszárság a középkorban Magyarországon is igen fejlett volt, erre számos írásos adatunk van. Ennek ellenére magyar területről származó, biztosan meghatározható mesterjegyet (fegyverkovácsbélyeget) alig ismerünk. Az előkerülő kardokon általában külföldi mesterjegyek fordulnak elő.17 Technikai szempontból vizsgálva a kérdést megállapítható, hogy gyakori a pengéken a tausírozás, vagyis a nem nemesfémnek színes- vagy nemesfém berakással való díszítése. A pengén a mintát vagy annak körvonalait kimélyítették, és az így nyert érdes felületre a nemesfém szalagokat rákovácsolták.18 Ezt melegen végezték, így a lehűlő, összehúzódó penge anyaga erősen bezárta a belekalapált fémet. Csiszolás után a minta szépen láthatóvá vált.19 A technika a középkorban ismert volt Európában. Valószínűleg keleti eredetű eljárás, és többek között már a honfoglaló magyarság is használta.20 A módszer a reneszánsz idején terjedt el igazán. Különösen kiemelkedő tausírozott munkákat készítettek a milánói, az augsburgi, a müncheni és az eibari fegyverkészítő műhelyekben.21 Tausírozással mesterjegyeket és díszítéseket is készítettek. A mívesebb daraboknál szinte minden esetben megtalálhatjuk a mesterjegyeket. A gyártó megjelölte az általa készített darabot, és egyben szavatolta is a minőséget. Ezáltal keresettebbek lettek a jó minőségű fegyverek. Ebből következően már a korai időkben gyakori volt, hogy más műhelyek is használták egy-egy híres kardkészítő műhely mesterjegyét. Ilyen volt pl. a passaui kardkészítők jelzése, a futó farkas.22 Ezt a jelet valamivel később már a solingeni és a milánói gyártmányú pengéken is használták, de léteztek keleti származású pengék is futó farkas jelzéssel.23 16 ALEKSIC 2006. 369. 17 CSILLAG 1971. 35. 18 TEMESVÁRT 1988. 34; TEMESVÁRI 1989. 24. 19 KALMÁR 1971. 106; HALMÁGYI-RIEDEL 1986. 64-65. 20 Az eljárás azonban ennél is sokkal korábbi, az ókorig követhető használata. 21 HALMÁGYI-RIEDEL 1986. 64. 22 A passaui pengekészítő cég első okleveles említése 1299-ből származik. A farkast Passau város címeréből vették ágaskodó, heraldikai értelemben jobbra néző pózban, lógó farokkal, kilógó nyelvvel, amelyet „nyúzott farkasának neveztek. KALMÁR 1959. 191; KALMÁR 1971. 106. 23 KALMÁR 1971. 106; HALMÁGYI-RIEDEL 1986. 135. 60
