A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 35. (Békéscsaba, 2012)
Deli Tamás: Agardhiella kutatások eredményei a Kárpátokban. A Munkácsy Mihály Múzeum puhatestű (Mollusca) gyűjteményének Agardhiella anyaga
Agardhiella kutatások eredményei a Kárpátokban jedési területétől. Sajnos ennek a fajnak nem sikerült nyomára bukkani Vrancea megyében (viszonylag közel Grossu lelőhelyéhez). A Banaticum faunakerülete (1. ábra) Soós63 volt, aki először foglalkozott a Kárpátok és a Kárpát-medence állat- földrajzi viszonyaival. Meglátásai és kidolgozott rendszere sok tekintetben ma is megállja a helyét. A Kárpátok területét 5 faunakerületre osztotta a különféle ende- mizmusok elterjedési viszonyai alapján. A Kárpátok délnyugati hegységeit magában foglaló, viszonylag kicsiny területet bánsági kerületnek nevezte el.64 A bánsági kerület vagy Banaticum területe nagyrészt megfelel a földrajzi Bánát fogalmának. Soós a bánsági kerület (Banaticum) legfontosabb vonását abban látta, hogy endemizmusai és a nagyobb elterjedésű kárpáti elemek mellett nagyon jellemző itt a Balkán felől bejövő fajok sokasága. A Kárpátok délnyugati területén folytatott kutatásaink alapján úgy gondoljuk, hogy a Banaticum az egyetlen olyan térsége Európának, ahol a kárpáti endemikus fajok a Balkánról származó elemekkel együttesen fordulnak elő. Tovább színezi a képet, hogy balkáni elemeinek egy része a nyugatbalkáni (Illyricum), míg más része a kelet-balkáni (Moesicum) faunatartományból (fajképződési gócból) származik.65 Ezen túlmenően ráadásul a Kárpátok bennszülött fajokban (a bánáti endemizmusok) leggazdagabb, de viszonylag kicsiny kiterjedésű területe, és egyben több interglaciális reliktumfaj (jégkorszakok felmelegedési periódusainak maradvány fajainak) utolsó menedékterülete. Tudománytörténeti szempontból is érdekes ilyen maradványfajunk a rendkívül ritka Soosia diodonta (Férussac, 1821), amely genusz nevét Soós Lajosról kapta. Önálló, csak a Banaticumra jellemző bennszülött csigafajaik rendkívül változatosak, több családon belül is találunk ilyeneket, sőt ebből a térségből leírtak néhány eddigi ismereteink szerinti endemikus genuszt is (Aspasita, Graciliaria, Troglovitrea). Más genuszok, mint amilyenek a kascsigák (Agardhiella), legnagyobb változatossággal és fajszámmal éppen a Banaticumra jellemzőek, így ezt a területet a csoport géncentrumának tekinthetjük. Soós66 a Banaticum határait a délkeleti Kárpátok nagyobb folyói mentén jelölte meg. Délen a Duna, északon a Sztrigy és a Nyugati-Zsil, keleten a Zsil folyó, míg nyugaton az Alföld sík vidéke képezte az elképzelése szerinti határt. Az már az irodalmi adatokból látszott, hogy Zsiltől keletre és Sztrigytől északra is találtunk olyan csoportokat, fajokat, amelyeket bánáti endemimzusoknak tekinthetünk. A korábbi elterjedési adatokat és a saját eredményeinket felhasználva kirajzolódni látszik az a határ, amely leginkább fedi a Banaticum fogalmában megfogalmazott biogeográfiai sokszínűséget. A bánsági faunakerület központját a Duna menti mész63 SOÓS 1943. 444. 64 SOÓS 1943. 459. " DELI 2010. 319. 66 SOÓS 1943. 459. 37
