A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 34. (Békéscsaba, 2011)
Fodor István: Képes köszöntő
A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 34 (2011) 17-22. Képes köszöntő Ez év november 29-én Kovalovszki Júliát köszöntjük születésnapján, aki ebben a megyében, Gyulaváriban született nyolc évtizede. A dobozi gátőr lánya tehetsége és szorgalma, valamint szülei áldozatkészsége révén közismertségnek és köz- tiszteletnek örvendő régész-szakember lett, a Magyar Nemzeti Múzeum tudományos főmunkatársaként vonult nyugállományba. Még akkor is említésre méltó körülmény ez, ha jól tudjuk, hogy a második világégést követően sokan járták be a társadalmi felemelkedésnek ezt az útját. Julika ugyanis lélekben és tevékenységében soha nem hagyta el szülei és ősei világát, a magyar parasztságot. Pályakezdése óta az ő történelmüket, küzdelmes múltjukat kutatja - ásóval, bontókéssel, rajz- és írótollal. 1955-ben szerzett középkori régészetből oklevelet az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Szakdolgozatában - amely 1957-ben a Régészeti Füzetek egyik köteteként látott napvilágot - Szentes határának régészeti lelőhelyeit gyűjtötte ösz- sze. Szentesi munkálkodása idején készítette róla az itteni első felvételt Csalog József, a szentesi múzeum akkori igazgatója. (7. kép.) A koszorúba font hajú vékony fiatal lány éppen a tudományt készül meghódítani. Talán már biztos is volt benne, hogy ez feltétlenül sikerülni is fog. 1955-ben a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum lett az első munkahelye. 1958. november 1-től pedig a Magyar Nemzeti Múzeum Középkori Osztályára került, amelyik abban az időben (s később még sokáig) a magyarországi középkori falukutatás legfontosabb műhelye volt. Nagy szorgalommal látott neki hivatása gyakorlásának. Az akkoriban kibontakozó új régészeti szakterület, a középkori falvak kutatását szemelte ki magának, ezt választotta tudományos munkássága elsőrendű feladatának. Résztvevője volt az országban folyó szinte minden faluásatásnak (Oros- háza-Kardoskút, Csongrád-Felgyő, Visegrád-Várkert, Nagyvázsony, Pilismarót). Méri Istvánban, Árpád-kori falukutatásunk megteremtőjében igazi mesterére talált, az ő nyomdokain haladva vált maga is példaszerű faluásatóvá. Sorra-rendre követték is egymást önálló feltárásai, előbb Szarvas határában, majd a hatvanas évek elejétől a Tiszaeszlár melletti Bashalmon, szülei lakóhelyén, a Bélés megyei Dobozon, majd a Visegrád melletti Várkertben. Amikor a középkori falvak történetét a hatvanas években a kitűnő Szabó István megírta, a régészeti eredményekről főként Méri István és Kovalovszki Júlia dolgozatai alapján számolt be. Julika munkásságát magasra értékelték a legkiválóbb magyar régészek is, köztük egykori tanára, László Gyula. Nem véletlen, hogy a bashalmi ásatás feldolgozásával nála doktorált. A dok17
