A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 34. (Békéscsaba, 2011)
Martyin Emília: A magyarországi románok bázismúzeuma
A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 34 (2011) 145-169. A MAGYARORSZÁGI ROMÁNOK BÁZISMÚZEUMA - Martyin Emília Kezdeti múzeumi törekvések a hazai románok kutatásában A trianoni határ meghúzása után Magyarországon maradt román népesség történetének és néprajzának tematikus kutatása a 20. század derekától indult meg igazán, azzal a felismeréssel, hogy a magyarországi nemzetiségek történetének, kulturális és néprajzi jellegzetességeinek vizsgálata nem hiányozhat a magyarországi kutatásokból. Több magyar történész, etnográfus és múzeumi szakember fordította figyelmét a magyarországi települések román lakosságának sajátos kulturális vonásaira.1 A muzeális munka vonatkozásában Domonkos Jánosnak, a gyulai múzeum igazgatójának nevét kell elsőként megemlítenünk, aki 1905-ben vetette fel a múzeumi gyűjtemények néprajzi anyaggal történő bővítését, nevezetesen javasolta magyar, német és román szoba berendezését és bemutatását a megyei múzeum kiállításában. Ötlete azonban nem valósult meg. Az intézmény későbbi igazgatója, Implom József, a háborúból való hazatérése után, 1947 őszétől tervbe vette a magyarországi románság néprajzi kutatását. Terveinek megvalósítására nem maradt ideje, ugyanis Gyula város polgármestere 1950-ben Lükő Gábort, a debreceni múzeum munkatársát nevezte ki a gyulai múzeum igazgatójának. A jeles néprajzos, Lükő Gábor 1934-1935-ben részt vett a Román Társadalomtudományi Intézet által szervezett, Dimitrie Gusti szociológus-esztéta vezette romániai kutatásokban. Gyulai múzeumigazgatóként sok román vonatkozású tárgyat gyűjtött az 1950-es években, és fontos adatokat jegyzett le a magyarországi románok tárgyi kultúrájáról, valamint a román népdalokról és a néphagyományokról. Adatainak értékét növeli, hogy mivel beszélte a nyelvet, pontos megnevezéseit adta a tárgyaknak, illetőleg a népdalok szövegeit is feljegyezte. 1952-ben hagyományos román tárgyakat is felvonultató néprajzi kiállítást szervezett Gyulán a budapesti Néprajzi Múzeum anyagából. Dankó Imre a népi építészet, a vásározó körzetek vizsgálatakor szentelt figyelmet a román lakosságra vonatkozó adatoknak. Igen értékesek a terepmunka során történt feljegyzései, melyek az Erkel Ferenc Múzeum Általános Adattára anyagát gyarapítják, és helyet kaptak a később, 1977-ben Debrecenben megjelent Opuscula Ethnographica című tanulmánykötetében. A gyűjtő- és feldolgozó munkát a ’70-es években Bencsik Já1 A magyarországi románok kutatástörténetéről részletesebben: PETRUSÁN-MARTYIN-KOZMA 2000. 21-23, 79-83. 145
