A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 34. (Békéscsaba, 2011)
Filus Erika: A kiskőrösi szlovák haj- és fejviseletek az 1900-1960-as évek között
Filus Erika Asszonykorban már nem illett a díszes főkötő, és a hajukat sem csipkézték már. Az előhajat kézzel nyomták hullámosra, vagy simára fésülték, a hátihajat pedig kontyba csavarták, amire egy egyszerű, díszítetlen főkötőt vettek. Erre került a fehér sifon alsókendő, majd a fölső kendő. Az alsókendő szélét szolid horgolás vagy slingelés, gépi hímzés díszítette, homlok fölötti részébe kemény papírcsík, az ún. kéreg (szí. kireg) került, ami szépen, ívesen tartotta a rá következő felső kendőt. Ha ez meggyűrődött, akkor újat vágtak. Ahogy a menyecske dísze a kirakott főkötő, úgy az asszonyoknak a szépen felkötött kendő, amelyet az áll alatt vánkus- kára. (szí. vánkusik), vagyis kispárna formára kötötték meg, sarkait hegyesre kipör- dítették. Ha nem állt fölfelé, akkor gombostűkkel odatűzték. A kendőket nem vásárokban, hanem a kiskőrösi rőfös boltokban vették. Egy asszonynak mindegyik fajtából volt legalább 2-3 darab. Az öltözködésnél mindig ügyeltek arra, hogy a kendő színe és anyaga összhangban legyen a ruházattal, illeszkedjen az alkalomhoz és az évszakhoz. Az otthoni munkavégzéshez leggyakrabban kartonkendőt kötöttek, hiszen ezek vastagok és strapabíróak voltak. Mivel munkavégzéshez használták őket, színük sötét, általában sötétkék, zöld vagy barna volt. Szintén hétköznapra való volt a kockás szövetkendő, melynek saját színével hímzett virágos változatát ünnepnapokra is felkötötték, valamint a virágmintás delin. A híres bácskai selyemruhákhoz bácskai vagy selyemkendőt vettek föl ünnepnapokra az asszonyok. Tavaszi és kora őszi ünnepi viselet volt a magában nyomott mintázatú, legtöbbször barna, fekete és piros plüsskendő. Piacra a fekete, barna, kék vagy zöld színű darázsfészkes kendőt kedvelték. Nyári viselet volt a többféle színű, magában mintás ritkakendő, és az 1950- es évek közepén divatba jött nejlon. Kizárólag télen viselték a sötét színű, vastag anyagú posztókendőket, és csak nagy hidegben kötötték föl a fekete, barna vagy zöld gyapjú berlinert, amelyeket saját színű csíkozás és a rojtok díszítettek. Temetésre vagy kocsira való volt a fekete színű, rojtos szélű, darázsfészkes szövésű 1,5 x 1,5 m nagyságú nagykendő, amit vállra terítve hordtak. A rojtozásos díszítésű zseliner az 1930-as évektől terjedt el, és több színben - fekete, fehér, barna, zöld, kék, lila - vásárolták. Idős asszonyok az előhajat középen elválasztották, és csak a halánték fölött pördítettek meg egy-két tincset (11. kép). Ebben a korban a kormozás is elmaradt, hiszen nem volt szégyellnivaló az ősz haj. Hétköznapra alsó- és felsőfőkötőt vettek, ünnepnapra, vagy ha elmentek otthonról, akkor kendőt is kötöttek. Az ő főkötőjük szélét már szolidabb, keskenyebb csipke díszítette, és nem is álltak olyan magasan ezek a fodrok, mint a fiatalabbaké. Mivel idős korban már nem illett a cifra ruházat, ezért a sötétkék, sötétzöld, barna vagy fekete ruhához igazodó sötét színű kendőket viseltek. Kiskőrösön az 1960-as években jellemző a nagyarányú kivetkőzés, amikor az idősek kivételével elhagyták viseletűket. Megjegyzendő, hogy Kecelen is ebben az 132
