A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 33. (Békéscsaba, 2009)

Seres István: A pestis Kötegyánban és Sarkadon 1738-ban

A pestis Kötegyánban és Sarkadon 1738-ban

A Rhédey család birtokában levő Kötegyán és Remete valamikor a visszahódító háborúk során néptelenedett el. Egy időben készült, de sajnos datálatlan urbáriumuk még lakott településekként jegyzi őket. Eszerint Kötegyánban Burján János nemes személy, négy örökös jobbágy és 15 „napszámos” élt. Az adómentességet élvező nemes kivételével az örökös jobbágyok és a marhával rendelkező „napszámosok” évi egy tallért, míg a marhával nem rendelkezők 50 dénár évi adót voltak kötelesek fizetni a földesúrnak. A „zsákai jószághoz” tartozó Remetén ugyanakkor öt örökös jobbágy, hat „hadú”, azaz hajdú és ugyanannyi nemes lakott. Az örökös jobbágyok és a hajdúk közül az egész ekések egy tallért, a fél ekések egy forintot, a szegényebb jobbágyok pedig 60 dénárt voltak kötelesek fizetni. A nemesek (a Gellén család hat tagja) a kötegyáni Burján Jánoshoz hasonlóan itt is adómentességet élveztek. Ugyanitt még feltüntettek két jövevényt, a hajdúk között említett Pribék Jánost, valamint Todi (Toldi?) Tamást.7 Az 1692. évi kamarai felmérés már Kötegyánt és Remetét is lakatlanul találta.8

Két egykori remetei nemes, Gellén Ferenc és Gellén Péter 1700 tavaszán kért engedélyt elpusztult helységük újratelepülésére az akkor még fiatalkorú Rhédey Zsigmond „tutorjá”-tól, sóvári Soós Jánostól, aki a fiú mostohaapja, és egyben birtokügyeinek teljhatalmú intézője volt. Mivel Köteremete a szomszédos Kötegyánnal és Kötetarcsával együtt a Rhédey család tulajdona volt, Soós János megadta a kért engedélyt, egy évi adómentességgel, annak letelte után viszont évi hatvan forintban állapította meg az adó összegét. Ugyanakkor engedélyezte a régi-új telepesek számára a kötegyáni és kötetarcsai határok szabad használatát is.9 A Rákóczi- szabadságharc kitörésekor egyértelmű volt, hogy a lakosság a szomszédos Sarkadra húzódjon be, ahonnan csak a vár kapitulációját követően tértek haza. A remetei férfilakosság a sarkadi hajdúkkal karöltve harcolta végig a függetlenségi háborút, többen magasabb rangban. Cseke György, Felföldi Péter és Gellén Ferenc remetei nemesek 1706-ban gyalogos káplárok (tizedesek) voltak, Olcsvári György pedig ugyancsak káplári rangban a lovas tizedet vezette. Az ugyancsak remetei Szebeni Mihály a kapitulációs tárgyalások idején (1711. január) már kompániás vicehadnagy, Farkas Gergely pedig főhadnagy volt. Sarkad feladását követően a remeteiek is hazatértek. Az 1713. február 12-én lezárt kamarai felmérés szerint akkor már 33

7 Kötegyán és Remete urbáriumai. Hely és dátum nélkül. MOL P 1868. RCSL 55. tétel.

8 Mezősi helyesen állapította meg, hogy a 399. sz. alatt említett Remete a Fekete-Körös mellett, Sarkadtól délre eső pusztával azonos, ám úgy vélte, hogy az a 17. századi pusztulás után többé már nem támadt fel. A 409. sz. alatti Remetét („Magyar Remethe”) a Belényestől északra, a Rossia- patak mellett levő településsel azonosította, ami ugyancsak helytálló. A névsornál viszont téved, amikor a 399. sz. alatti Remetéhez jegyzetben a Magyarremete nevet adja meg. Itt az zavarhatta meg, hogy a Belényes környéki Magyarremetét a lista Sarkad (408.) és Kötegyán (410.) között sorolta fel. MEZŐSI 1943. 118; Uo. 17. jz„ 346, 348-349.

9 Sóvári Soós János és Rhédey Zsigmond engedélye Gellén Péternek és Gellén Ferencnek Remete megszállására. Szatmár, 1700. május 1. RCSL 55. tétel.

97