A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 33. (Békéscsaba, 2009)
Cs. Szabó István: Temetkezési szokások Békés megye református településein (Füzesgyarmat, Gyoma)
Cs. Szabó István lottas ember” (funerátor). Füzesgyarmaton ugyanő volt, aki egy családtaggal elment koporsót és kellékeket megvásárolni, megrendelni. Egyúttal a koszorúkat is elkészíttették. 1945 előtt csak a közvetlen család rendelt koszorút, mások legfeljebb virágot vittek a sírra. A halottas ember „eljárt abban is, hogy a flítfíl való fa, lábtól való fa időben elkészüljön, s készen álljon a gyászkocsi ”. Gyomán a koporsót s a kellékeket egy közeli nőrokon vagy az özvegy intézte. Ha özvegyasszony volt, akkor férfi rokon, ha özvegyember, akkor nőrokon kísérte el. Gyomán a funerátor neve „bejáró”, s nem volt feladata a koporsó, a kellékek vásárlása. A legtöbb helyen szokás volt a koporsót előre megvásárolni, és a padláson őrizni. Benne diót vagy más magvakat tároltak. A legtöbb esetben festetlenül vették meg. A megrendelésre úgy mentek, hogy kihúztak egy nádszálat a házereszből, megmérték a halottat, s azzal mentek a koporsóshoz. Az utcán már erről a nádszálról is látták, hogy halott van például K. Nagyéknál... Az egész vidéken a gyermekek, a serdülők, a fiatalok koporsóját búzavirágkékre festették. Az idősebbekét a barna színárnyalatoktól a „ világosabb, setétebb feketéig festették be ”. Módos gazdáknak „ érckoporsót ” csináltattak az 1900-as évek elejétől, amely „attúl vót érckoporsó, hogyhát a deszkája ércfunirral vót bevonva, vagy bádoggal”. Az egyik füzesgyarmati koporsós elmesélte, hogy a padláson őrzött koporsókkal viccelődtek is: „kőcsön adom néked komám, ha elébb halnál meg... ”. Amikor az „ügyfelek” által behozott mérő nádszálakból összegyűlt egy pár maroknyi, a tűzre dobta. A koporsósok adtak a koporsóba faforgácsot „deríkajjnak", meg a kispárnát is ezzel tömték ki. A derékaljnak adott forgácsot egy „papírlepedővel” vagy a hozzátartozó által adott „halottaslepedővel" letakarták.27 Harangozás Biharugrán, miután a „funerátor” a lelkészi hivatalba bejelentette a halálesetet, „jelzőharangot” húznak, s ezt meghallva jönnek a „hívek a hirdetőhöz elolvasni, hogy ki a halott?’’. Két harangja van az egyháznak, a harmadikat elvitték a II. világháború végén. Az egyik harang 6,5, a másik 10 mázsa. A „jelzőharang’’ a nagy haranggal történik: férfi halottnak négyszer, nőnek háromszor megszakítva. Egy-egy megszakítás között 5-5 percig szól a harang, majd a végén mindkettőt ösz- szehúzzák. A második „jelzőharang’’ a temetés napján történik; a reggel 8 órai harangozás után öt perc szünetet tartanak, majd mindkét harang öt percig szól. Ebből tudják meg a „hívek, hogy ma lesz a temetés”. A temetés napján, a temetés időpontja előtt fél órával (a temetések délután 14 órakor vannak) kezdik el „gyűlőre” („gyűlőharang”) a harangozást negyedóráig, majd öt perc szünet után elkezdik a „beharangozást”. Ekkor 10 percig harangoznak, melynek kezdetén elindul a lelkész 27 Baráth József, Gyalogh Ferencné, Szabó Istvánná (Gyoma); Pikó Károlyné, Zs. Nagy Károly, Bálint Endre, Hegyesi Jánosné (Füzesgyarmat) közlése. 188
