N. Varga Éva, Szatmári Imre szerk.: A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 32 (Békéscsaba, Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2008)
Gyarmati Gabriella: Lajstrom. Békés megye művészeti élete a második világháború befejezésétől napjainkig
tói tanuló, a magát egyre cizelláltabbá váló tusrajzokra specializáló Fülöp Ilonát (Orosháza, 1949). Testvére, Fülöp Erzsébet (Orosháza, 1937) a harmadgenerációs hódmezővásárhelyi kolónia tagja. A Békéscsabán élő Lovas Gábor (Orosháza, 1976) figyelme szintén a látható valóság megragadására irányul, ami esetében kicsit más: a) a reálistól radikálisan eltérő léptékválasztás, b) a komponálásmód. A tanításnak szentelte életét Mokos József (Békéscsaba, 1892 - Békéscsaba, 1972), több generációt indítva és kísérve valameddig a rajzolás, a festés elsajátításának útján. Töretlen lelkesedéséről és kedvéről azóta beszélnek tanítványai, akik közül igen sokan vívták/vívják ki helyüket a magyar művészkörök legkülönfélébb rétegeiben. A rá emlékező tábla sorai 28 - „Szülővárosa halhatatlanságát szolgálta a sajátja helyett" - a Gyulára települő József Dezső működésére (Firtosváralja, 1886 - Gyula, 1965) is érvényesek. Ot a látható valósághoz kapcsolódó festészet alaptémái, portrék, figurák, csendéletek foglalkoztatták a realizmus szabta határokon belül. 29 A ma is határon túli magyar magántulajdonban lévő tájképe, a Behavazott aranyzúzó malmok nagyban befolyásolta Kohán Györgyöt pályaválasztásában. Részt vett az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent Művészeti Lexikon összeállításában. 30 Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala udvarán, az egykori istállóban az 1980-as évek elején kialakított kiállítóhely, a Mokos Terem homlokzatán helyezték el 1994-ben az emléktáblát. Sajnálatos módon 2007-ben bezárta kapuit. Munkásságának kiemelkedő momentuma volt, amikor kezdeményezte a „Békés megyei képzőművészeti és iparművészeti társulat" (1922), majd az azt felváltó „Gyulai műbarátok és művészek egyesülete" (1931) megalapítását. Csupán zárójelben jegyzem meg, hogy az első egyesület 1924-es kiállításán mutatkozott be az akkor még csupán tizennégy éves Kohán György. József Dezső pedagógusi működése során egy esetben igen bizonytalan területre tévedt, ugyanis szerencsétlen módon hozzájárult Békés vármegye - a vörös hadsereg pusztításait részben túlélő - hivatalnoki ősgalériájának szinte végleges megsemmisítéséhez. „1951. augusztus 30-án ugyanis József Dezső, a gyulai Dolgozók Esti Képzőművészeti Tanfolyamának vezető tanára azzal a kéréssel fordult a Békés megyei Közlevéltár vezetőjéhez, hogy az adja át a gyulai művésztelep számára az egykori vármegyeházáról a levéltár őrizetébe került festményeket. Indokként közölte, hogy »a közel 7 év óta porosodó, jórészt sérült nagy vásznaknak még mindig vannak használható részei, melyeket elsősorban és legilletékesebben a Tanfolyam festő hallgatói volnának hivatva hasznosítani annyival is inkább, mivel festővásznat beszerezni sem a tanfolyam, sem a hallgatók nem tudnak«." (MERÉNYI-METZGER 2006. 360.) Az ekkor meglévő kilenc festményről Lükő Gábornak, az Erkel Ferenc Múzeum akkori igazgatójának kellett szakvéleményt adnia, aki öt táblát - ebből hármat azonosítva - intézménye számára kért, ám többek között a Horthy-portrékról lemondott. (Aligha tehetett mást.) így négy festményt és tizenhat nagyméretű, reprezentatív, képtől megfosztott keretet megkapott József Dezső. A meglévő képek a következők: Peter Krafft: Báró Bedekovich Ferenc főispán; Barabás Miklós: Báró Wenckheim Béla főispán; Orlai Petrics Soma: Tomcsányi József főispán; Szamossy Elek: Báró Wenckheim László főispán és Mihalovits Miklós: Daimel Sándor főispán portréja. Az előbbiek mellett, bár ismeretlen módon került az Erkel Ferenc Múzeumba az egykori díszterem főfalán lévő császári portrépár Erzsébet királynét ábrázoló darabja, melyet csak 1984-ben leltároztak be, akkor is Menyasszony címen. A képet az előbbiekben idézett történész azonosította. A muzeológusok védelmében megjegyzem, hogy az id. Vastagh György életnagyságú, egészalakos portréján szereplő nőalak inkább hasonlít vaskos szakácsnőre, mint a testét - köztudottan - folyamatosan és aszketikus szigorúsággal kondicionáló császárnéra. Nem csoda, ha az utóbbi évek muzeológusai nem tudták, az elődök pedig esetleg nem merték azonosítani a festmény modelljét. A kép megfestéséről Erzsébet halála után döntöttek, így ez a portré is fényképet alapul véve született. (Érdemes lenne összehasonlítani a Szegedre készült Erzsébetid.) Id. Vastagh György képét a NKA pályázati támogatásával a tulajdonos múzeum a közelmúltban restauráltatta.
