A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 30. (Békéscsaba, 2007)

S. Turcsányi Ildikó: Választási kortesdalok Békésről (1896–1905), a Jantyik Mátyás Múzeum történeti gyűjteményéből

S. Turcsányi Ildikó Ferenc képviselőségét óhajtók vezéregyéniségeit, dicsérő szavakkal illetvén őket. (A versben így a negatív és pozitív kampány elemei is megjelennek.) Az oláh pap (Popovics Elek) a „nép embere", míg dr. Igaz Pál ügyvédet (részletesen szóltunk személyéről a 258. lapon) okossága, Kecskeméti Ferenc eddigi képviselőt szívjósá­ga jellemzi. Felbukkan még két olyan - a kampányban eddig egyik oldalon sem említett - név, akik az ifjúság oktatásában élenjáró békési gimnázium tanárai lévén bölcsességük okán lehetnek „e pártnak büszkesége"-i. Osváth Ferenc a gimnázium igazgató-tanára, nevéhez fűződik az iskola nyolcosztályossá fejlesztése és az új, ma is használt épület átadása. Szintén tiszteletreméltó név Körber Tivadaré, aki egyéb­ként az előbbit váltotta (annak halála után, még 1905 szeptemberében) a gimnázium igazgatói székében. Békés akkori lakói számára oly sokatmondó nevek felsorolása után a vers áttér az ellenfél szapulására. Végül hangzatos, szép szavakkal buzdít az utolsó versszak, majd igen mesterkéltnek hat az aláírás: „a békési Tisza-féle 48-as párt politikai gyilkosai". Kortes vers (Az úri-utczai fő- és alpióczák vasárnapi keserveihez) Török, Noé bárkás hadát, Oláh papunk agyon sújtád! Dicső vagy Te nép embere Áldjon meg az Isten érte!! Ti mindnyájan kezet fogva Bősz ellenséget tiporva, Süllyesszétek azt a bárkát, Melyet elleptek a sáskák! Ékes szavad erejétől, Mint a fényes nap hevétől Úgy olvadtak mindenestől, Csúszók-mászók seregestól. Törjük össze a bősz bandát Hisz' nyalja Tisza kezit-lábát Hol titokban hol korcsmában, Isznak, bőgnek butaságban. Ha Istenünk minket éltet Meg fogunk becsülni Téged, Megszerettünk megkedveltünk Nép emberévé emeltünk! De hát Tisza pénze fogy már, Török magért hiába firkál, Egy rossz fiskus nem sokat ér Pusztítná el az aranyér! Doktor Igaz okossága, Kecskeméti szívjósága Osváth, Körber bölcsessége, Mind e pártnak büszkesége. Kecskeméti zászlajára Ragyog már a nap sugara, Lebegjen elv győzelmére Népünk és hazánk díszére! Tömörülünk hát polgárok! Nép és haza vár reátok!!! Isten szeme mi felettünk: Kecskeméti a követünk!!! A „békési Tisza-féle 48-as párt politikai gyilkosai" 268

Next

/
Oldalképek
Tartalom