A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 30. (Békéscsaba, 2007)
Németh Csaba: Az önálló gyulai evangélikus egyházközség megalakulása és kezdeti évei
Az önálló gyulai evangélikus egyházközség megalakulása és kezdeti évei Bár maga a gyülekezet anyagi nehézségekkel küzdött, nem feledkezett meg karitatív szerepéről. December 22-én délután 4 órakor karácsonyfa-ünnepélyt tartottak a szegény gyermekek felruházása érdekében. Rendszeressé vált az istentiszteletek megtartása is. December 23-án, karácsonykor, karácsony másodnapján, 30-án és újévkor délelőtt 10 órakor, szenteste fél 4-kor, szilveszterkor pedig délután 4 órakor gyűltek össze az evangélium hallgatására. 36 A következő év első felét az egyházszervezési kérdések tették ki. A január 12-i közgyűlést délután hat órakor az imaházban tartották. 37 A közgyűlés fő tárgya a költségvetés elfogadása volt. A lelkész javaslatára megszavazták a hívek, hogy minden hónap első vasárnapján offertórium tartassék a kántornak. Azt is szorgalmazta, hogy a tagok adataikat mielőbb jelentsék be nála, hogy adójukat pontosan meg lehessen állapítani. A felügyelő közölte, hogy a legkisebb adó évi 10 kg búza értékében lett megállapítva, de kérte, hogy lehetőleg ne csak a kiszabott adót fizessék be. Eldöntötték, hogy a helyi lapban közzéteszik a kirótt adóösszegeket, s január folyamán lesz lehetőség fellebbezések benyújtására. A várható államsegély megelőlegezéséről is intézkedtek. Fáradozásukért és áldozatkészségükért köszönetüket fejezték ki Martincsek Pál és Sülé József presbitereknek. Március 19-én érkezett meg az első negyedévi államsegély 760 000 К értékben. Ugyanezen a napon vehették kézhez az egyházkerületi segélyt, melynek összege 400 000 koronát tett ki. A békéscsabai gyülekezettől is kérték az év elején a misszió segély felemelését. Március 20-án kaptak értesítést arról, hogy ennek öszszegét évi 6 q búzában határozták meg. A segélyt egészen 1925. március végéig folyósították. 38 Az államsegély mértékét 1924 júliusától 18 aranykorona 75 fillérben, a kórházi temetések után járó stóladíjat pedig 3 aranykoronában határozták meg. 39 Megkezdődhetett a gyülekezeti munka. A helyi lapból az derül ki, hogy az istentiszteleteket 1924. július 13. és szeptember 17. között délelőtt 9 órakor, a téli félévben pedig 10 órakor tartották. Ez alól a reformációi emléknapi istentisztelet képezett kivételt, amely fél 11-kor vette kezdetét. 40 Március 9-én délután 4 órakor a lelkész beszámolót tartott a gyülekezet eddigi tevékenységéről. Március 15-éről ünnepi istentisztelet keretében emlékeztek meg. Másnap délelőtt 11 órára pedig közgyűlést hívtak össze. 41 Az ezt előkészítő március 15-i presbiteri ülésen elhatározták, hogy az egyházközség önállósítását kérelmezik. A gondnok elfoglaltsága esetére, a felállítandó segédgondnoki tisztségre Miegend Rezső nyugalmazott vasutast választották meg. 36 Békés, 1923. december 19. 37 Békés, 1924. január 9. 38 GyEEI Iktatókönyv 9 és 27-29/1924, illetve 45/1925. 39 GyEEI Iktatókönyv 90 és 107/1923. 40 Békés, 1924. július 9., szeptember 9. és október 29. 41 Békés, 1924. március 9. és 15. 173