A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. (Békéscsaba, 2006)

Kávássy Sándor: István templom-törvényéről (Egy forráshely értelmezéséhez)

Kávássy Sándor rázza álláspontját: „... Azt hisszük, hogy itt a jumentum is a szó speciálisabb középkori értelmében veendő, és azért - equa, franciául: jument, magyarul: kabala vagy kancaló."

33 Ezzel szemben mi azt hisszük, hogy jumentum kancaként értése félreértés, a leghatározottabban zavaró, felesleges bonyolítása az egyébként világos szövegnek. Mert jumentum Finály szótára szerint igásmarha, vonómarha, hátasló,

34 és ha a szót első és második jelentésének megfelelően egyszerűen igásmarhának vesszük, teljesen világos, hogy a törvényben arról van szó, hogy a templomgazdaságot lóval, igásállattal, azaz hat ökörrel és két tehénnel kellett ellátni. De nézzük meg más oldalról is a dolgot! Semmi kétségünk sem lehet, hogy az egyház harcosait, a papokat is jó lovakra ültették. Abban azonban már nem lehetünk teljesen biztosak, hogy ezek a lovak okvetlenül, kizárólag apaállatok lettek volna. Ősi dolog, hogy az apa- és az anyaállatok tartásában bizonyos, természettől meghatározott arányok uralkodnak. Ezzel már a Bibliában is találkozhatunk. (Gondoljunk csak arra, hogy Jákob Ezsau kiengesztelésére egyebek közt kétszáz kecskét és húsz bakot, kétszáz juhot és húsz kost" küld, azaz minden bakra vagy kosra húsz anyát, megfordítva: minden húsz anyára egy kost, illetve bakot számít Mózes I. 32. rész 14. vers). A száli frank törvények szerint egy csődörre általában 12 kancát számolnak, ha kisebb volt a ménes, „a csődörrel együtt legalább hét tagból állott".

35 Ha tehát az „equo et iumento" mondatrészt csődörrel és kancával értelemben vesszük, semmi szín alatt sem gondolhatnunk egyetlen kancára, hanem minimálisan hatra, de inkább többre. Ezzel pedig józan ésszel nagyon nehezen tudunk mit kezdeni. Mert mi célt szolgált volna, hogy a nagynak nem mondható templombirtokokhoz valóságos kis méneseket telepítsenek. Más a helyzet a hat ökör és két tehén esetén. Minden hozzáértő tudja, hogy ezeket az állatokat a föld megmunkálására használták, a tehén pedig azonfelül, hogy szántottak vele, tejet és évről évre borjút adott. (Györffy György mutatja ki, hogy a szegény ember munkaállata már akkor is a tehén volt. Tehénnel robotra is elmentek szántani, és ezt nevezték a XIII. század eleji adat szerint eneü - ~ ünőszántásnak.

36

) Jó lenne pontosan tudni, melyek voltak az aprójószágok, amiket a templomgazdaságoknak kellett adni. Legvalószínűbben a László törvényében említett ludakra és tyúkokra gondolhatunk.

37 Végére járván feladatunknak, a legnagyobb nyomatékkal hangsúlyoznám, hogy a tárgyalt törvény, illetve törvénykönyvek minden magyarítója iránt tisztelettel viseltetem, és ebbéli munkájukat kiváltképp is nagyra értékelem. Mindennek előrebocsátása után talán nem szerénytelenség, ha mintegy összegzésként elmondMT 1899. I. 37. FINÁLY 1984. 1086. h. JÓNÁS 1999. 107. GYÖRFFY 1977. 415, 490. László II. 1, 12, 13. ZÁVODSZKY 1904. 166, 169-170; LEDERER 1964. 34, 36. 196