A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. (Békéscsaba, 2006)
Merényi-Metzger Gábor: A gyula vármegyeháza egykori arcképcsarnoka
A gyulai vármegyeháza egykori arcképcsarnoka Józsefével - leplezték le a vármegye közgyűlési termében. Az arckép felavatásakor dr. Fábry Sándor alispán tartott emlékbeszédet a néhai királynéról. 133 (A beszéd nyomtatásban is megjelent. 134 ) Az Erzsébet királynéról festett egészalakos portré 1944 után a vármegyeházáról eltűnt, majd ismeretlen időpontban és körülmények között a gyulai Erkel Ferenc Múzeumba került. A képmást csak 1980-ban leltározták be, de ettől függetlenül lehetséges, hogy az már jóval korábban - akár az 1950-es években - a múzeum őrizetében volt. Annyi bizonyos csupán, hogy a festmény a múzeum 1950. augusztus 7-én kelt - Lükő Gábor és Implom József által aláírt - átadási, átvételi jegyzőkönyvében még nem szerepel. 135 Az arckép jelenleg is ennek az intézménynek a tulajdonában - a Kohán Képtár raktárában - található. 136 Említést érdemel még, hogy a múzeum leltárkönyvében - a képen ábrázolt nőalak személyéről - mindössze annyi szerepel, hogy „Menyasszony". 137 Kérdés, hogy a dokumentumba miért nem jegyezték be az igencsak közismert és ezért nagyon könnyen felismerhető, illetve beazonosítható királyné nevét. Említést érdemel továbbá, hogy idősebb Vastagh Györgynek nem ez volt az egyetlen Erzsébet királynét ábrázoló arcképe. Ő készítette például - 1883-ban - a szegedi városházán található egészalakos királynéi portrét is. 138 Beliczey István (1827-1902), főispán (1876-1889) Békés vármegye Törvényhatósági Bizottsága - dr. Fábry Sándor alispán javaslatára - 1902. február 28-án határozta el, hogy megfesteti volt főispánjának, az 1902. január 11-én elhunyt Beliczey Istvánnak az arcképét. 139 A képmás megfestésével a békéscsabai születésű Veres [Cservenák] Gusztávot (1853-1917) bízták meg. 140 Veres a következő évre - 400 korona honorárium fejében - el is készítette a jelenleg 111 x 91 cm nagyságú, vászonra festett olajképet. A portrét 1903. december 29-én leplezték le a vármegye közgyűlési termében. Az arckép felavatásakor dr. Fábry Sándor alispán tartott emlékbeszédet a néhai főispánról. 141 (A beszéd nyomtatásban is megjelent. 142 ) A Beliczey Istvánról festett ülő térdkép 1944 után - egy gyulai jóakarón keresztül - a főispán unokájához, Beliczey Miklóshoz - aki 1939 és 1944 között szin13 BML IV. В. 402. а. 32. kötet. 368/1899. 14 FÁBRY 1899. 1-25. 15 EFM Irattár. B. 39-40/1950. 16 EFMltsz.: 80.4.1. 7 EFM Képzőművészeti leltárkönyv 4/1980. 8 HEMMERT 1997. 41. 9 BML IV. В. 402. а. 38. kötet. 2/1902. 0 BML IV. В. 407. b. 987. kötet. 12347/1903. 1 BML IV. В. 402. а. 39. kötet. 963/1903. 2 FÁBRY 1904. 1-10. 375