A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. (Békéscsaba, 2006)

Kávássy Sándor: István templom-törvényéről (Egy forráshely értelmezéséhez)

Kávássy Sándor 4. „Tíz falu építsen egy templomot, amelyet két szálláshellyel és ugyanannyi szolgával, lóval és marhával, hat ökörrel és két tehénnel, harminc aprójószággal adományozzanak meg."

7 (Kristó Gyula) Első olvasásra nyilvánvaló, hol vannak az ún. „neuralgikus pontok". Már a kezdet sem teljesen egyszerű, mert a „Decern ville ecclesiam edificent" is többféleképp érthető, ha pusztán nyelvi oldalról közelítjük. Egyfelől pl. úgy, hogy a törvény hatálya alá eső területen (ország, országrész, tartomány?), az ott lévő települések közül összesen csak tíz (és nem több) falu építsen templomot, de az ecclesia singularis accusativusban álló alakja sem igazít el önmagában teljes biztonsággal, vajon egy vagy tíz templom építéséről van-e szó, azaz hogy tíz falunak közösen kell-e egy templomot emelnie vagy mindegyiknek külön-külön, a maga helyén egyet-egyet, tehát összesen tízet. Kombináció eredménye, ha úgy értjük mondatunkat, ahogy általánosan szoktuk, hogy ti. minden tíz falu, vagyis a falvak tízesével építsenek egy templomot, tehát hogy a törvény kiadása után országszerte nagyarányú templomépítés kezdődött, és a falvak százaiban láttak hozzá, hogy templomot építsenek. A tárgyalt rendelkezésből (talán súlyának megfelelően) általában csak a templomépítésre vonatkozó részt emelik ki, és mint mellékeset és kevéssé fontosat veszik tekintetbe, ami a templomok ellátására vonatkozik, holott ez az értékelés a legkevésbé sem tárgyilagos és nem is életszerű. Az igazság ui. az, hogy István látnivaló - korántsem csak templomépítésről intézkedett, hanem a templomok ellátásáról, azaz a templombirtokok vagy -gazdaságok megalapításáról is, amelyek a továbbiakban sokféleképp formálódva-alakul

va, mint az egyházi kisbirtok legtipikusabb formája, a XX. század közepéig maradtak fenn, és játszottak szerepet a különféle, kisebb-nagyobb települések életében. A legcsekélyebb mértékben sem mindegy tehát, hogy a templomok ellátására vonatkozó utasítást miképp értelmezzük. Ha ismét rápillantunk mondatunkra és fent idézett magyarításaira, láthatjuk, hogy a „duobus mansis totidemque mancipiis" szövegrészt az egyes fordítók különféleképp értelmezik, kiváltképp, ami a mansis és a mancipiis szavakat illeti. Nagy Gyula így: „két házzal és ugyanannyi cseléddel", de mind a ház, mind a cseléd névhez magyarázatot fűz. „A ... mansus vagy mansum szót... leghelyesebbnek véltük egyszerűen ház-za\ fordítani magyarra, hogy azonban az ilyen házhoz telket, vagy az egyház javára mivelendő földet is adtak, az csak természetes, miután a hozzá szükséges igavonó barmokkal is ellátták az egyházat." Ennyit a házhoz, a cselédhez pedig: „A mancipium ... valószínűleg nem egy fej szolgát, hanem egész háznépet, szolga-családot jelent, legalkalmasabbnak véltük a cseléd elnevezéssel élnünk, mely némileg a szolgaság és egyszersmind a háznép fogalmát is jelöli."

8 Bartoniek Emmánál ezt találjuk: „két házzal és ugyanannyi szolgával". A ház használatát ő is magyarázza, éspedig: „Az eredetiben: mansus ami itt házat jelent." 7 KRISTÓ 2001. 59. 8 MT 1899. I. 37. 192