A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. (Békéscsaba, 2006)

B. Szűcs Irén: A kommendálás szokása a Békés megyei magyarok körében

A kommendálás szokása a Békés megyei magyarok körében Iád megbízásából történő információgyűjtést, „puhatolózást", kedvező megítélés esetén az azt követő üzenetátadást. A harmadik típus a közvetítő aktív és hosszas közreműködését feltételezte a házasság létrejöttében, a feltételek tisztázásában, ami rendszerint a lakodalomba való meghívásával is együtt járt. Az összeismertetés többnyire nem jelentett mást, minthogy a legény üzent a lánynak a találkozás helyét, idejét illetően. Az ilyen jellegű üzeneteket bárki átadhatta, bár a visszaemlékezések szerint szerették olyan személyre bízni, akinek már volt jártassága e téren. Az így született kapcsolatokból nem feltétlenül lett házasság, többnyire a szülők nem is tudtak róla: „Rebus néném mondta, anyám húga, mikor menjek a kútra vízért. Ott várt engem Kovács Sadri, ott tudtunk egy pár szót beszélgetni. Ez a Sadri az ő szomszédjában lakott. " „Akkor jártunk vízért, csak egy kút vót a faluban. Hogy találkozzunk a fiúkkal, kiöntöttük az árokba a vizet, hogy minél tovább ott lehessünk. " A vasár- és ünnepnapokon általánosan jellemző templomba járás, sétálás, korzózás, bálozás a fiatalok magamutogatására, közeledésére szintén jó alkalmat kínált. íme egy másik eset: „Mondta nekem a bátyám, hogy vasárnap menjek el a bálba, ha anyám is enged, mert ott lesz a komája. Az szeretne velem megismerkedni. " A legény szülei rendszerint akkor fogadtak fel gyalogsátánt, ha előzőleg ők vagy másvalaki nagyvonalakban már kiderítette a kiszemelt lány családjának vagyoni helyzetét, de még többet szerettek volna tudni például a lány szorgalmáról, dolgosságáról, ugyanis ezen tulajdonságok némileg pótolhatták még a vagyont is. Durkó Antal írja a Békésről szóló történeti, kulturális monográfiájában, hogy „házasságkötésnél régebben az első szerep a gyalogsátáné volt, aki kipuhatolta a kiszemelt lány szüleinél, hogy hajlandók-e lányukat az illető legényhez hozzáadni. Ha a válasz igenlő volt, a gyalogsátán hírt adott az öreg kérőnek, hogy bátorságosan jöhetnek. Ezután történt meg a jegyváltás."

40 A családi emlékezet a hajdani gyalogsátánokról sokaknál még ma is őriz történeteket: „Mesélte nagyanyám, hogy hozzájuk is gyalogsátánt küldtek, aki megkérdezte, hogy a nénje hozzá menne-e Csikós Pistához. Nem mindjárt adták meg a választ, hanem néhány nap múlva ők is elküldtek egy öregasszonyt. Még ha biztos vót az igen, akkor se mondták meg rögtön, urasabb vót üzengetni. Nem mondták meg, hogy széna-e vagy szalma, de már abból lehetett sejteni valamit, hogy fogadták a gyalogsátánt. Ha leültettík, megkínálták, az jót jelentett a legínynek. " A közvetítők számára az igazi kihívást a két fél közötti bonyolult egyezkedés véghezvitele jelentette. Ilyen esetben akár hetekig is eltarthatott a két ház közötti járkálás, üzengetés, amíg a megállapodás megszületett, hiszen a meglévő vagyon, a hozomány mértéke, a várható örökség mind-mind tisztázásra szorult: „A katolikusoknál a vallást is nagyon nézték, hogy egyformák legyenek, de a főd, a ház, az állatok is számítottak, na meg az, hogy hányféle megy az örökség. " „A gazdalányt úgy is házaDURKÓ 1939. 209. 151