Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

- Hozzatok egy csomó sót és vizet elébe! No, odaadta neki a sót, megsózta. Aszongya: -Gyere haza! - Hát, ha haza megyek! (Kint vótak nagy tírsígen, ott vótak a nagy kuliba, az a nagy hodályépítkezés, kacsák, libák.) Hát, egyszer az öregasszony (aki nem vót boszorkány, valójában elátkozott tündér vót): - Na, de felsiges király! Királyné, ti is, meg fiatal házaspárok! Én úgy szabadultam meg az átok alól, hogy egy tiszta jánygyermek szolgált engem három évig. De mán a negyedikben járok, felszabadultam, nem vagyok átok alatt! Níztík. Csapott egyet, a testibül, tüzek, lángok, szikrák, parazsak hulltak! Csapott egyet a kézivel, abbul a kajibábul hatalmas, negyvennyolc emeletes palota lett! -Nesze, ezt neked adom - mondta a jánynak. Csapott egyet a másik kézivel, abbul a sok libábul, rucábul mind testőrök, komornyikok, szolgálok, köllerek, szobajányok lettek! -Várjál! Bement a nagy palotába, kihozott egy gyémántos koronát, és rátette a jány fejire. Az felvette. - Nízd, itt van egy kis kápolna, esküdjetek meg! Azt mondta akkor újra: - Hegyek, völgyek, erdők szelleme és tündére, elmegyek! A fiút odahívta, adott egy koronát a fejire. Meglódult a kis kápolnában a harang. Mentek boldogan, egyenesen mentek be. Aszonta a Tenger Nagy király (megérkezett a fiúnak is az anyja, apja): -Jaj, fiam, mán utánad jöttem! -Apám, nem a királyság meg a gazdagság adja a boldogságot! Ha valaki érzi, hogy boldog, az kicsivel is beíri. Én itt maradok! Megesküdtek, megcsókolták egymást, bementek a kis kápolnába. A többiek elmentek. -Tik, hóhérok, seprűzzítek, tik meg, papok, eskessítek! Máig is élnek, ha meg nem haltak. 2002. június 5. 334