Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Hát, telik, múlik az óra, a perc, a minuta, ők csak égették a szenet. Egy év, öt év, tíz év... eltelt, oszt nízte űket, gondolkozott: - Ez a fiam vóna, ez meg a felesígem? Emlékezett, de érezni nem tudta, mer csak szívbül lehet érezni. Aszongya: -Mitcsinájjak? Ment a piacon. Látta űket. Fogta a kisjány, odament. Szenes vót, kormos vót a kisjány, meg a fiú is. -Apám! Aszongya: -Menjetek tüllem távol! Hogy gondoltok velem így beszélni, akinek aranypalotája van? Megjelent a Jóság tündére: -Vigyázz, vigyázz, Péter! Mer mán nem az a szíved van, nem is tudsz meghalni evvel a szívvel. Hát tanuld meg azt, hogy ha valakivel jót teszel, azt kapod! Gondolkozott. Elgondolta, látta fiát, felesígit, hogy ülnek ilyen piaci kis széken, ilyen hosszú fapadon, oszt esznek. Tiszta kormosak, piszkosak vótak. -Ejnye, ejnye! Odament a felesígihez: -Nesze, itt ezapíz! -Nem kell! - Nízd, milyen köteg píz! -Nem kell! -Tanuld meg azt, hogy a jóságot, a szeretetet nem pízír adják, hanem igazságbul! Elment. Megjelent neki a Jóság tündére fehírben. - Eriggy vissza a félszemű óriáshoz, és kírd vissza a szíved! -Visszamegyek - aszongya -, tudom, tudom, visszamegyek. Aranyszínű fiákkeren vágtatott a félszemű óriáshoz. Milyen testőrei vótak annak? Ű maga sem fiit a fél világiul. - Na, mi a baj, Péter? Nem elég a kincs? Adunk többet. 322