Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

A galambdúcba iccaka tizenkét órakor berepül egy fehír galamb. Abba meg egy kígyó van. Ha el tudnád fogni a fehír galambot, és szíjjel tudnád szaggatni a kígyót, szétszedni, mindjárt lehullnék minden! -Á - aszongya -, de nagy feladatot adtál! No, de mindegy! - aszongya. Eljött a tizenkét óra, a fiú a felvette a köpenyt magára, a bocskort felhúzta. Felrepült, a nagy, hatalmas fehír galambho repült, megkapta! Leszakította a fejit, kétfelé szakította. Megkapta a kígyót, szíjjelszakította. Olyan zörgés, csörgés lett, hullt le a királyfikrul, hercegekrül az átok! (Mer mind átokkal kerültek oda!) - Jaj ! - aszongya a királyfi, amikor lehullott a négy szarva. Ide figyelj - aszongya -, hát én felesígül veszlek tíged! - Hát te ki vagy? -A Ződág királyfi. (Ezek mind királyok!) - De hogy jutunk innen haza? - Mán tudod, mennyi időnk van? - Mennyi? - Hát körülbelül három óra hossza, s a tenger visszacsapolódik! - De még most ki tudunk menekülni a tengerpartra. De hát, hogy vigyen ki annyi embert innen, a szigetrűl? -Na mindegy, gyertek ki! Kivitte az összesét. Ott maradt a kastély. -Na, várjál csak! Az ajtóhoz odament, kivette a kis aranypálcát, ráütött, az aranykastély vagy aranypalota egy aranyalma lett. Eltette a zsebibe. Mennek a királyok, ünnepelik a fiút. -Nem vagyok én király, mint tik, én egy szegíny bűbájos asszonynak a fia vagyok. -Nem baj, de megmentettél bennünket! De hogyan induljanak? Odaadná a bocskort, odaadná nekik a köpenyt meg a korbácsot. Tán azok nem jönnének vissza, csak hazarepülnének. - Hát hazahordjalak benneteket? 307