Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

-Hiába - aszongya -, bármilyen tudós vagy! - aszongya az óriás. Kivágta a kézit, hatalmas sárkányok repültek. Megint letört egy gallyat - mer a nő vót ez, csak emberi formába változott át, öregembernek -, megint ellökte, elkapta a sárkányt! -Gyere, gyere Péter - aszongya - gyorsan, mer mán mindjárt kifogy az erőm! Átvitte az országába. -Megállj, te Jóság tündére! Péter leült. Elkezdett keservesen zokogni, ránízett a Jóság tündérére. Az is mosolygott, annak is hullt a könnye: -Na, látod, Péter - aszongya -, milyen az igazi boldogság? Nincs olyan kincs, ami az igazi boldogsággal felérjen! - Látod, ott vannak a kincseid? -Nekem nem kell! - aszongya. Odament a kis kunyhóhoz, de keservesen rítt. A felesíge kijött mosolyogva. - Péter, megkaptad a szívedet? -Meg! -Nesze, itt a balta, oszt vágd fel a fát! Égessük a szenet! Azt, ami nálad van, kincs, oszd el a szegínyeknek, add el! Csinálj egy nagy házat belűle. Oszt írd ki, hogy „Elesettek, árvák, szegínyek fogadója". Gyere, megcsókollak, Péter. Péter átölelte, annyira meghatotta, hogy szólni se tudott. Elibe repült a Jóság tündére, húzta az aranyhaját maga után. - Na, látod, Péter - most az egyszer sikerült az életet visszakapni, de mindenkor nem lehet! Na, Péter, melyiket választod? Hogy lelkileg gazdag legyél, vagy anyagilag? Aszongya: -Lelkileg, lelkileg! Nem kell a kincs! A kisfiámat meg a kisjányomat nem adom! Megcsókolta a gyerekeit, keserves rívásba kezdett. -Na akkor, eriggy, és vágjad a fát, és égesd a szenet, add el, és legyél boldog! Elment a tündér. 299