Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Hát bement, aranyszéna vót, akkor gyémántkölesek, aranykukoricák. Vitt öllel befele a két jószágnak. A szamárnak meg a bornyúnak aranyszénát. Lerakta elébe, megkapargatta a füle tövit meg a két szarva közt. Vitte a gyémántkölest a kacsának meg a tyúknak. Ettek. Aszongya: -Kedves kisjány, gyere, merítsél. - Király atyám! Amit te adol, abbul eszek jót! -Jaj, de jó, jaj, de boldog vagyok! - aszonta, nevetett a király. Oszt megszólaltak az állatok mind: -Ettünk, ittunk, veled vótunk, aludj ál jól! Akkor ű rögtön beszaladt az öreg királyho, megcsinálta az ágyat. Ment az öreg király, nízte, aszongya: -Te itt alszol, kisjányom! De sajnállak! Ahogy elaludt az öreg király, mán nagy idő vót. Nehéz iccaka vót, mer elmúlt a tíz, tizenegy óra. -De sajnállak - aszongya a jány -, szegíny, ez sose nem kapott csókot! Felvette a fejit, oszt megcsókolta. Olyan zengés, olyan villámlás, olyan dörgés lett, sárkányok, krokodilok, hatalmas kígyók jöttek be, mentek ki az ajtón. Szabadult az átoktul a király. -Juj - aszongya -, de nagy dörgés, de nagy háború van! Istenem, merre menjek? Ilyen kis ágyon aludt. -Juj, Istenem, de nagy szörnyeteg jön be falon! Mindegy, megcsókolta a királyt, most mán a király sincs az ágyon! Elaludt. Elnyomta a tündér álom a szeme pilláját. Lehajtotta a fejit, mindjárt elaludt. Mikor reggel felkél, azt lássa, hogy királyi palotába van, csengő szőlők, mosolygó barackok között. Lássa, jön egy fiatal dalia, aszongya: -Á, szívem szíp szerelme, jót aludtál? Aszongya: 259