Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

- Hát hunnen tudod azt, hogy ott van? - Ha mán tudom, akkor mán csak bízhatol bennem! Aszongya a királyné: -Van aranyod, van mindened, add oda neki! - Nem tudom, mikor térek vissza! A két jány meg játszott a levegőben, mint két tündér. Nízte a katona, majd bement az öregasszonyho. -Itt van! -Na, ülj fel, hátra ne nízz! Hátra ne kiálts! Csak mindig előre nízzél! Akármilyen gyönyörű hangokat hallói, akármilyen tündéri éneket, zenekart, meg ne próbálj fordulni! Felült a nyeregbe. Felvágta a fekete felhők tetejibe. Kiugrott alula a hétlábú táltos bögejcsikó. Amikor le akart esni a fődre, aláugrott. Aszongya: - Megijedtél, ídes gazdám? - Dehogy - aszongya -, most láttam a kis húgomat, játszott az erdőbe a labdával. - No - aszongya -, fogd meg a kantárszárat. Megindult menni, mendegélni, erdőkön, mezőkön, ligeteken, roppant nagy sötítsígeken, királyi városon, királyi síkon át. Ment. Mán biztosan ment egy évet, mer egy nap egy év vót. Aszongya: - Előttem ködfátyolt látok. És akkor - aszongya - mit csinájjak? Aszongya a ló: - Abbul a hajbul, az öreg királynénak a hajábul vegyél egy pár szálat, és kösd előre! Kihúzott három szálat, elővette, megkötötte, szítnyílt előtte a ködfátyol. Megyén ám hegyeken, völgyeken, de mikor megérkezik az elátkozott tudósnak a birtokába, ott olyan nagy óriások laktak a hegyeken, hogy messzirűl látta űket a katona. - És most mit csinájjak? -Ó - aszongya a táltos -, semmit ne csinájjál! Nyújjál csak a jobb fülembe! Kivett olyat, mint két szem köles, csak nagyobb egy kicsit, mint a kukoricaszem. 202