Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

ba. Mán körülbelül egy kilométerre lehetett az országhatártul, hogy be nem ért. (Ha beér a fiú, meghal, soha nem lehet feltámasztani.) Ment, ment, ment, látja messziről az apja, hogy jön valaki, de nem gondolta, hogy a fia. - Hát jön egy ember - de mit keres itt, az Isten sivatagjába? (Mer a sivatag felől jött.) Eléveszi a messzilátót, hát látja, hogy a fia. Szalad, szalad, szalad elibe, hogy ne jöjjön be, a határon keresztül, mer rögtön meghal! Mán a fiú tízlépésnyire vót, mán ötlépésnyire vót, az anyja elájult magátul, az apja összeesett. Hát száll egy nagy arany sasmadár. Mikor mán két lépésre vót, át akarta lépni, megkapta a fiún a kabátot, felrepült vele, elvitte. - Ó, kedves felesígem! Ki tudja, hogy az a madár hova ment, megette a fiamat. Valami ragadozó madár lehetett. Mer a sasok olyanok vótak, hogy aki embert felkaptak, megették. (Mit mondjak, nem csak mesében, valóban is!) Hat hétre az asszony tiszta feketébe öltözött. Hadat gyűjtött a király. - Elmék, meglesem a sast. (Az a sas vót, aranysas, amelyik űtet kísérte a vízen. A vitte el a fiút.) Elindult. Ment a nagy sivatagba, nem ért várost, nem látott királyt, nem látott embereket, csak vadakat. Mán lassan kezdett az élelem kifogyni, lassan az emberei is kezdtek elmaradni mellőle. (Nem mennek mán tovább, hiszen évekig mentek.) Egy este aszongya: -Na, király, eddig mentél, tovább nem mísz! Ami kincsem van, megosztom veletek, ha hazamegyek. Mán úgyis tudom, a fiam nem jő vissza, mer az a sas, aki elrabolta, megette, szítszedte! - Rakjatok nagy tüzet! Nagy tüzet raktak, kivágtak sok fát, leheverésztek. Előszedték az elemózsiát, ettek. Mindenki elaludt. Mondja a király: -Látom, fáradtak vagytok, az úttul elfáradtatok, de valakinek fenn kell maradnia, valaki fenn kell, hogy legyen! Őrködök én tizenkét óráig vagy hajnalig, aztán majd felkötlek benneteket! -Ó, de jó vagy hozzánk, te felsiges király! (Mer Dankóbul király lett.) 196