Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békéscsaba, 2004)

rezidenciát s azt mondta: Ha te jól tanulsz, ez mind a tied lesz. A fiú hozáfogott a tanuláshoz és pedig oly sikerrel, hogy később Erdély egyik legtudósabb és legnépszerűbb püspöke lett. Midőn én egykori kedves tanítványomat látom, a csikszéki gazda jut eszembe. Én vezettem őt be a művészet templomába, megmutattam annak kincseit, mert magam azokkal nem birtam s azt mondám neki: igyekezzék azokat elsajátítani. És ő püspök lett." Ez volt Szamossy és Munkácsy igazi emberi kapcsolata. * Munkácsy gyulai tartózkodásával kapcsolatban többen említik, hogy Miskát gyakran látták egy Gyulán állomásozó katonafestővel, akivel kijártak a város szélére cigányokat rajzolni. A Békés 1900. szeptember 30-i száma is megemlékezik egy Peeres nevű ulánus ezredesről, aki nagy műbarát volt, maga is festegetett, és - a szerző szerint - sokat foglalkozott Munkácsyval és Gyulai Lászlóval. (A helyi újságokban igen sok a tévedés, gyakran kevernek össze emlékeket, „elegyítik" az emlékanyagot. Vonatkozik ez majd minden vidéki lapra. Itt a Peeres név csak hasonlít az eredetire, s Gyulai Laci is minden bizonnyal Munkácsy barátsága révén került be a történetbe.) A Művészet nyolc év múlva részletesebben ír Kari Berres és Munkácsy kapcsolatáról: „A festő-katonatiszt különös típusa volt a múlt századbeli osztrák festőművészetnek. A háborús, mozgalmas évek fölvirágoztatták a katonai genre-t; a béke beköszöntével e műfaj nemsokára ismét eltűnik. A katonatiszt kivetkőzik az egyenruhából, a művész néha megmarad. " Ezek közé a Magyarországon járt festő-katonatisztek közé tartozott a Pettenkoffennél (Neves osztrák festő, a szolnoki művésziskola egyik létrehozója - Cz. I.) egyidős Berres is, de míg Pettenkoffen hamarosan leszerelt a katonaságtól, Berres végigharcolta Dél-Európát, s mint tábornok vonult nyugdíjba. A cikk írója (R. D.) nemrég beszélt e „négyszögletes tömbhöz hasonló hatalmas", 85 éves tábornokkal, s kiderült, hogy Munkácsyhoz is volt némi köze. Berres Békés megyében, Gyula és Csaba körül állomásozott. Szabad óráiban ki-kijárogatott a mezőkre, s akkor először hódolt nemesebb szenvedélyének: a festészetnek. „Ilyen alkalommal, amint el volt merülve munkájában, megszólítja őt egy suhanc formájú, rossz gúnyájú legény, s bevallja nagy restellkedés között, hogy őis szokott néhanapján szabad idejében ekképpen rajzolgatni. Szavainak illusztrálása okából elő is húzott kabátja belső zsebéből egész sereg rajzot, tanulmányt, vázlatot. Berres kézbe veszi őket s meglepetten rivallt a fiúra: -De hiszen fiú, te művész vagy, vagy legalább azzá kell lenned, az Isten is annak teremtett. Szegény Miska legény kételkedve rázta a fejét: - Nem hiszem én azt kérem alássan, a tiszt úr csak tréfálkozik velem. -Nem tréfa ez, hanem komoly valóság - hangzott a válasz. -A gyalupadot ott kell hagynod, hamar, amiként lehet. Rajziskolába kell lépned, hogy festő válhassék belőled. - Ennyiből állotta tanács." Néhány évvel később, 1866-ban Berres Münchenben, Piloty iskolájában látogatta meg egy barátját. Ott találta Munkácsyt, aki elmondta elégedetlenségét Pilotyval, s hogy Párizsba akar szökni. Berres Düsseldorfot ajánlotta, s ott Knaust, a híres festőt - és Munkácsy Düsseldorfba utazott Knaushoz. Később Párizsban találkoztak. Akkor Munkácsy már befutott festő volt. Együtt mentek el Munkácsy óriási műtermébe, s amint Berres meglátta a Krisztus Pilátus előtt című képet: „ Szót sem szóltak. Az ötven éves ember nyakába borult fiatal barátjának, s mindketten zokogtak. így végződött a békési epizód." Ha talán ki is van színezve a történet egy-egy részlete, ha négy évtized távlatából nem is pontos az emlékezés, a történet magva mindenképp hiteles: Munkácsy és Berres valóban talál87