Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békéscsaba, 2004)

Hogy tervét végrehajthassa, reggelizés közben egy piros, nyakba való kendőt szedett elő ládájából. - Mit szólsz hozzá? Ugye, gyönyörű? - kérdezte. - Igen - válaszoltam ragyogó arccal. - Rendben van. Neked adom azért a pénzért, amit tegnap kaptál... így lett az övé az eszköz meg a tallér is. Legközelebbi vasárnapon nyakamba csavartam a piros nyakkendőt, a két vége szabadon lógott a mellemen és büszkén siettem Vidovszkiékhoz. Éppen ott volt nagybátyám is. A kendő általános feltűnést keltett. - Miféle holmi ez? Kitől kaptad? - Nem kaptam. Vettem... -feleltem. - Honnan szerezted a pénzt? Elmeséltem, hogy mi történt. Nagybátyám rendkívüli módon felháborodott és az üzletre verést is kaptam ráadásnak... Azóta is sokat gondolok vissza az evőeszközökre...«" Az inastársak irigykedésének nemcsak Vidovszkyék barátsága lehetett az oka. Lang György két inasa iskolába járt vasárnap, Miskát nem találjuk a vasárnapi iskolások névsorában, helyette Vidovszkyeknal ette a jó falatokat. Neki nem kellett iskolába járni: vagy mert már túl volt a vasárnapi iskola követelményein, vagy mert mint katolikust nem kötelezhették az evangélikus iskola látogatására. Hát lehetett nem irigyelni? Meg a mestere is „kivételezett" vele! Reök szerződésben kötötte ki, milyen munkákat nem végezhet Miska. „A bácsi azt akarta, hogy valamivel elnézőbben bánjanak velem, mint a többi inassal, s csak műhelymunkákat végezzek, mert komoly, derék mesterembert akart belőlem nevelni, amihez Langi uram tanítása csak az előzetes iskola. Még fiatalnak tartott ahhoz, hogy idegen, nagy városba kerüljek. Langi uram azonban - úgy látszik - elfelejtette a kikötéseket, csak egyet tartott észben, hogy nekem nem muszáj a városból vizet hordani. Mert a házban nem volt ivóvíz és messzire kellett menni érte. Egész Csabán csak három »vagy négy« kút volt és a legtöbb család a Körösből merítette a vizet. Ez a foglalkozás azonban egy cseppet se lett volna lealázóbb és kellemetlenebb azoknál, amelyeket a műhelymunkán kívül végeztem. Sajnos, a szerződésbe szórói-szóra be volt írva, hogy vizet hordanom nem szabad, pedig ez nem is esett volna nehezemre, sőt örömöt szerzett volna. A kútnál találkozott az egész város ifjúsága, s változatos kerülő utakon lehetett oda szórakozva elsétálni. Ha sokáig tartott a vízhordás, mindig előállhattam volna a kifogással, hogy a várakozóktól nem lehetett mindjárt a kúthoz férni. Ez bizony sokszor így is volt. De a várakozás nem volt unalmas, különösen jó időben nem. Nagybátyám gondoskodása tehát csak arra való volt, hogy megfosszon ettől a szórakozástól és inas társaim haragudjanak rám. Egyébként, a vízhordástól eltekintve, minden, de mindennemű munkát végeztem. Bútorokkal megrakott talicskát toltam és a fejem tetején nehéz asztalokat cipeltem, amelyek majd agyonnyomtak, télen és nyáron át, sárban és porban, harminc fokos hidegben éharminc fokos melegben egyaránt. De főként festéket törtem >több héten keresztül,

6 mert sok festék kellett az utcaajtók és ablakok >meg a temetőben a rácsok festéséhez a sírokon<J. Amit legjobban szerettem volna: az asztalosmunkát, ahhoz alig jutottam. Valóságos ünnepnap volt, ha megengedték, hogy a legegyszerűbb parasztbútort elkészítsem. Gyalultam a deszkákat és a fehér deszkák úgy csábítottak! Nem tudtam ellentállni a kísértésnek és telerajzoltam a deszkákat különböző alakokkal, de gyorsan le is gyalultam mindet. Hányszor hajoltam boldogan a deszkák fölé és hányszor próbálkoztam szenvedelmesen ilyen haszontalan kísérletezéssel, mert a durva ács-ceruza nem 6 Régi fordítás: „irgalmatlanul". 7 Régi fordítás: „meg a templomudvaron korhadó fakeresztek bemázolásához". 47