Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békéscsaba, 2004)

Természetesen más munkája is akadt a fiatal inasnak. „Enyvet olvasztottam és ehhez hasonlókat végeztettek velem, s minden változatosságnak végtelenül megörültem. Egy napon az öreg János abban a megtiszteltetésben részesített, hogy megkért, fogjam meg a fürész másik végét, aztán együtt fűrészeltünk le asztalláb nagyságú darabokat. Ezt a tisztséget mindig irigyeltem a többi inasoktól, akiket János felszólított és most boldognak éreztem magam. Csakhogy még kicsi voltam és gyenge, nem valami jól ment a munka, s minden pillanatban attól féltem, hogy le kell köszönnöm e tisztségről. Szerencsére az öreg jóindulatú volt és türelmes és nemsokára meg is tanultam a dolgot. Később aztán szabad kezet engedtek, gyalultam, fűrészeltem; három hónap múlva pedig egyes-egyedül elkészítettem egy asztalt. Ami a formát és minőséget illeti, nem volt éppen mestermunka - hiszen ez természetes is - de mégis asztal volt, négy lábon álló, fiókos, tetejes asztal. Nagyon büszke voltam a munkámra és eldicsekedtem vele Vidovszkiéknak, ahonnan vasárnaponkint egyszer sem hiányoztam." így teltek a hétköznapok. A mostoha körülmények megtanították, hogy apró dolgoknak is örülni tudjon: „... nem sok kellett hozzá, hogy »én se legyek mindig elkeseredve«. Elég volt ehhez, hogy a majszterné nagyobb fazékban küldjön ebédet, s már valósággal boldog voltam. Szombat este például rendszerint nudlis-tészát kaptam, amit én - hacsak nem volt egészen elrontva - nagyon szerettem. A nudlis-tészta miatt aztán egész héten türelmetlenül vártam a szombatot, pedig az nagy kellemetlenséget hozott magával: a műhelyt kellett rendbehozni, jól kitakarítani, felmosni, késő este lett, mire ágyba kerültünk. Másnap, vasárnap, aztán kipihenhettük magunkat." Vasárnapja - úgy látszik - szabad volt. Vidovszkyné azzal búcsúzott tőle, hogy a vasárnapokat azért ezután is náluk töltse. Munkácsy évtizedek múlva is meghatottan ír a Vidovszkyházról s Vidovszkyné szerető gondoskodásáról: „Isten áldja meg jóságát. Mennyi örömöt és vigaszt jelentett nekem az ő szívbéli szeretete!. .. Már megszoktam, hogy ünnepnapokon Vidovszkiékhoz menjek látogatóba... Áldott, úri életet éltek abban a házban. Vasárnap az összes uradalmi tisztek - így nevezték őket - bejártak hozzájuk a városba, vendégségbe. Néha, jól emlékszem, huszonöt-harminc ember ült az asztalnál. Nagybátyámmal csak ott találkoztam. Amióta hangi mesterhez kerültem, nem voltam nála látogatóban... Ferenccel egész nap rajzolgattunk a kerek asztalnál, s én eközben elfelejtettem egész heti nyomorúságomat." Aztán Feri is elkerült a háztól, de Miska ezután is Vidovszkyéknál tölti vasárnapjait: „az asztalnál várt a rendes helyem és a terítékem, s nagybátyám - aki csak vasárnap jött be a tanyáról a városba, szintén ott volt." Meglepő az a nemtörődömség, melyet Reök tanúsított Miska iránt. Lett volna alkalma, hogy egyszer-egyszer kihívja vasárnap a tanyára, de Miska csak másfél év múlva látogatja meg, akkor is majdnem visszazavarja. Nyomós oka lehetett ennek a magatartásnak! Csökönyössege, rögeszmévé vált véleménye a fiúról? Vagy más? A már idézett Fábry Sándor szerint a fiatalasszony nem tűrte a háznál Miskát. Az Emlékeimből nem ez derül ki. Sőt Miska mindkét szökésekor „Mari néni" volt az, aki igyekezett elsimítani az ügyet, lehetővé tenni Miska maradását. Nem hívja sem Reök, sem Mari néni a tanyára, hogy éreztesse hozzátartozásukat. Helyette Vidovszkyékhoz jár minden vasárnap. „A rövid vasárnap természetesen csak szomorúbbá és elviselhetetlenebbé tette a hosszú hétköznapokat. Társaim irigyeltek és nagyon haragudtak rám, hogy Vidovszkiékkaljó barátságban vagyok, legfőkép pedig hangi uram, akit csak mint valami alá45