Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békéscsaba, 2004)
„... annyira élénken átéltem újból ezt az emléket, hogy egész valómban érzem borzalmát. .. Örülök annak, hogy a rablók akkor nem öltek meg engem is s hogy nem haltam meg rémületemben." A vásári mulatozásról Malonyay azt is tudni véli, hogy „átellenben" volt. Azt hiszem, teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a mai Ifjúsági Ház helyén jó pár éve lebontott évszázados üzletsoron lehetett a mulatozás színhelye, alig 100 méterre a Steiner-háztól, amint Munkácsy is említi. (Más, mulatozásra alkalmas épület nem volt a környéken.) Éjjel két és három óra között indult el a hat szál pandúr, csendőrökkel megerősítve, a rablók üldözésére. Két és fél, három óra késéssel! Bottal üthették a nyomukat. Steiner igen nagy összeget, 400 forintot ajánlott fel a rablók kézrekerítőjének. A csongrádi megyefőnök csak január közepén jelenti, hogy egy agyonütött betyárnál megtalálták Steinerne aranyóráját és két aranygyűrűjét, megfelelő igazolás mellett vegye át a tulajdonos. Munkácsy szerint „ hosszú keresés után" elfogtak hat rablót. Valóban, még 1853 márciusában is folyt a nyomozás. A legtragikusabb azonban az volt, hogy a szeretett Sarolta néni belehalt a szenvedésekbe. 1853. január 17-én - a támadás után jó egy hónap múlva - hunyt el apoplexiában. Az Emlékeimben így olvashatjuk: „tizennégy nap" múlva halt meg nagynénje. (A napok ilyen pontos jelölése nem Munkácsy tévedése. Az a véleményem, hogy ő harminc év távlatából egy rövid, hozzávetőleges időpontot, „két hetet" akart írni, de a francia nyelv ezt így fejezi ki: „quinze jours" = tizennégy nap. S a fordítás sikerült nagyon számszerű pontossággal.) Egy ma is meglévő hagyomány szerint Steiner annyira félt az újabb támadástól, hogy a temetési szertartásra sem mert kimenni az udvarra, a verandáról nézte végig. Maga is beteges ebben az időben - talán a kiállt izgalmak is hozzájárultak ehhez -, márciusban végrendeletet csináltat. Egy adat szerint „hamarosan" elköltözik Csabáról. 1853-ban azonban még biztos tudomásunk van róla, hogy Csabán él. November 4-én ugyanis lemond tizenöt év óta gyakorolt egyházfelügyelői tisztségéről, mivel a „nehéz csapások lelki és testi erejét megingatták, szeme világának fogyásával kell most számolnia s számolni kell teljes megvakulásával". Valószínűleg 1854-ben költözött el a városból. Házát Omaszta József városi jegyzőnek másik szomszédjának - adta el. Törökbálinton telepedett le, nevét is megváltoztatta Kövyre. Munkácsy többször felkereste ott a hatvanas években, s boldog időket töltött a 70 körül járó aggastyán családja körében. De térjünk vissza Csabára! 1853-at írtak. 1853-BAN „A szomorú éjszaka után másodszor maradtam árván. Nagynéném halála után férje elhagyta az országot - folytatja Munkácsy - és én a bácsimhoz kerültem. Nagy változást jelentett ez életemben. Nagybátyám szerény >legény-életet élt< 4 és nagyon boldogtalannak éreztem magam a kis házban, mindig csak vele és az öreg gazdasszonnyal. Sohasem étkeztünk otthon, hanem Omasztráéknál. Körülbelül nyolc éves lehettem akkoriban. Legfontosabb élményem ebből az időből: a költözködésünk. A kis házikóból nagyobb, tágasabb lakásba mentünk, a Vidovszkiék szomszédságába..." Mindössze ennyi, amit Munkácsy fontosnak tart elmondani 1853 első kilenc hónapjáról. Reök tehát továbbra sem vezet háztartást. A házigazdaszerepet a másik barát, Steiner szomszédja, Omaszta Zsigmond vállalja el. így lesz Reök „gazdasszonya" a 21. évében járó Omaszta Mária - nevezzük ezután Terézt mi is így, ahogy a család nevezte -, s így vehette el egy év múlva „gazdasszonyát", ahogy az egyik életrajzíró írja. A megtévesztő cím mögött tehát nem házvezetőnője, hanem özvegyen élő barátjának leánya rejtőzik. Ha Miska számára unalmasan teltek is a napok, Reöknek annál eseménydúsabb évet jelentett. 4 Régi fordítás: „agglegény-életet élt". 28
