Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békéscsaba, 2004)

a szobában ül, kissé oldalt hajolva, mintha várna valakire. Hogy milyen nagy volt a kép? Természetes nagyság, ha szabad megjegyeznem. ! Egy kis lámpa segítségével az esti hangulatot is sikerült odavarázsolnom. Végre! Végre! Hittel és rendkívüli lelkesedéssel dolgoztam. Az ecset lett a legjobb barátom. S mindezt mégis csak Szamossy tanításainak köszönhetem. О mondta mindig, hogy a képet először alá kell festeni, teljesen készre, azután könnyű ecsetvonásokkal újra végig kell menni rajta. Azt állította, hogy a nagy mesterek mind így dolgoztak!... Talán igaza volt, egy-kettő biztosan így csinálta... Nos hát - gondoltam magamban - a kép aláfestését éppen úgy kell csinálnom, mintha ceruzával, vagy szénnel dolgoznék. Először nem szabad törődni a színekkel! Mihelyst megvan az alap, a többi már jön magától..." Ezek voltak az utolsó sorok, amelyekkel önéletrajzának eseményeit befejezte. Lezárultak a hányattatás évei, következnek a tanulmányok a kor festőiskoláiban. S néhány év múlva a világhírnév, a Siralomház megfestésével. Ehhez az úthoz készült most Gerendáson. Festett, hogy pénzt szerezzen, önállósulhasson. Az említett fiatal lányról készült képe elveszett. Megmaradt viszont egy másik képéről, a Levélolvasásról készült fénykép: szegényes szobabelsőben olvassa fel a falu nótáriusa a menyecskének az urától jött levelet. íme az első kép, amely Gerendáson született! S az elsőt jó néhány követi még. Szamossy korainak tartja Munkácsy vállalkozását, és megfeddi nagy tervei miatt. Munkácsy 1863. március 12-én írt levelében megnyugtatja mesterét, és meghatódva mond neki köszönetet gondoskodásáért: „Kifejezhetetlenül megindultam azon édes tapasztalástól, hogy Tisztelt Mesterem, reám, atyai gondoskodását a távolból is kiterjeszti, s azon szokatlan részvétet, melynek alapját nem is tudom hol keresni máshol, mint tisztelt Szamosy úr önzetlen emberbaráti emelkedett jellemében; s a művészet iránti nemes áldozatkészségében. Nem teszek hiú fogadalmakat - ám tapasztalja jó Mesterem, hogy kegyes tetteit nem pazarolja hálátlanra. Mennyire becsesek nekem Tisztelt Szamosy úr mesteri oktatásai, azt most van alkalmam leginkább tapasztalni, midőn pályámon vezér nélkül tapogatózkodom." Gerendási munkásságát idézik még vázlatkönyvének más darabjai, így a Levélolvasáshoz készült tanulmányok: Nő gyermekkel, Öreg paraszt, egy apró rajz Reök bácsiról (Reök bácsi gyertyával), valamint a Regélő honvédhez készült tanulmányok gerendási eredete is nagyon valószínű: Pipázó férfi és a kép kompozíciós vázlata. A festés mellett kellemesen telnek szabad napjai is: vadászik, udvarol, ahogy kedve tartja. Függetlensége, 19 éve feljogosítja erre. Környezete később néhány apró történetet jegyzett fel gerendási életéről. Bár ezek a történetek nem tartoznak a Pestre törekvő Munkácsy tudatos készülődéséhez, gerendási mindennapjait közelebb hozzák az olvasóhoz. Az alábbi történetet Zsilinszky kérésére Vidovszky János jegyezte fel a szemtanú, Sohár Kálmán elbeszélése alapján: „1862-3-ban Reök Gerendáson árendált Sohártól nem messze, az időben Miska nála tartózkodott, s mint szomszédhoz gyakran átjárt Sohárhoz (notabene Sohárnál egy csinos unokahúga volt látogatáson, aki tetszett Miskának), néha 3-4 napot is ott töltött. Sohár egy kordét... bocsátott rendelkezésére 1 lóval, melyen leginkább Csorvásra szokott átrándulni, cigányokat festeni s rendszerint egy-egy megrajzolt cigány életképpel tért vissza. Egyízben vacsora után jutott eszébe 11 órakor, hogy haza kell mennie, mert korán reggel Pista bácsinak szüksége van reá. Meg is indult gyalog, magával vivén Sohár töltetlen puskáját. Amint a majorból kiérve az országúton haladott, észrevette, hogy az árokparton egy kocsi áll, s a homály dacára is kivehette, hogy ember nincs rajta - gazdájának tehát az urasági földön kellett lennie. Óvatosan oda közeledett, és látta, hogy két... ember kaszálja az urasági herét, mellyel már félig meg volt rakva. 102