Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békéscsaba, 2004)

„Majszter uram és az öreg János egyszer összevesztek. Az öreg felmondott és elment, ami nagyon fájt nekem, hiszen ő állandóan jószívvel volt hozzám. Nem jött másik legény a helyébe, és gyalupadját az egész műhely általános irigykedésére - magam sem tudom hogyan - én örököltem. Akkor fejeztem be első igazi munkámat, egy szép politúros szekrényt. Azt hiszem, asztalos-művészetemnek ez volt egyetlen befejezett és önálló eredménye, mert soha többet nem jutottam ilyen megbízatáshoz." Az inaskodás második felében bekövetkezett változás érezhető az önéletrajza további folytatásában is: megszűnik a panasz a kisinas kiszolgáltatott sorsa miatt, bár az asztalossors sokszor elkeseríti még. Viszont újabb kínos élmények következnek, amelyek foglalkozása miatti deklasszálódásával jártak, s amelyekre előbb-utóbb rá kellett ébrednie a kamasszá váló Miskának. Az egyik épp egykori kis szomszédjához, Bartóky Ilonkához fűződik. Még abból az időből ismerte, amikor Reök bácsinál lakván Vidovszkyéknál töltötte napjait. „Náluk találkoztam néha a hajdani szomszéd kis leányával is, akit szívembe zártam. A nevét is nyugodtan megmondhatom, hiszen ő nem is sejtette a vonzódást, ami hozzá fűzött. Bartóky Ilonkának hívták. Bájos, kedves kis lány volt, de kegyetlen, nem akarta soha észrevenni lángoló érzelmeimet. " Házuk, szemben Reökékkel, a mai színházzal átellenben volt. Apja tehetős vas- és fűszerkereskedő, több száz hold saját birtokkal, kétezer hold bérlettel, így a város gazdag polgárai közé tartoztak. Mindez természetessé tette, hogy Vidovszkyekkal tartottak kapcsolatot, s hogy Ilonka együtt játszott a Vidovszky fiúkkal és Reök ügyvéd nevelt fiával, Miskával, akivel éppen egyidős volt. Inaskodása idején a házuk előtt járt el vasárnaponként Vidovszkyékhoz, s ott többször láthatta titkos imádottját. Tizenhárom évesek múltak mindketten. Miska kamasz fiúvá, Ilonka serdülő lánnyá vált, elég nagy már ahhoz, hogy felfogja társadalmi helyzetét, s másokkal is éreztesse, így történt ez Miskával is. „Tél vége felé majszter uram nagy csomó sárga okker-festékkel állított be a műhelybe és két márványlapra volt szükség, hogy az egészet összekeverjük. Mikor a munka megkezdődött, újra iszonyat fogott el, mert tudtam, hogy az új inassal ketten végezzük el az egészet. Langit akkor bízták meg >egy nemrég befejezett nagy híd festésével a Körös folyón, amely kettészeli a várost <J° Mártíromságom újra kezdődött: festéket kevertem. Az első szép tavaszi napon megindult a festés és a négy inasra bízták. Csak azért említem meg ezt a dolgot, mert olyasvalami történt ezalatt, ami most is, sok hoszszú év után, fájdalmas emléket hagyott szívemben. Négy inas felkapta az ecseteket és a festéke s vödröket, s megindult a munkára. Mezítelen lábbal, kalap nélkül, csupasz karral, az ing ujját vállig felgyűrve, a gatyaszárat is (ami olyan, mint valami bő vászonalsónadrág) felhúztuk a tisztesség megengedett határáig. Egyszóval a lábunk szára és a comb is meztelenül maradt. Kötényt kötöttünk magunk elé, ami a sok rászáradt festéktől majdnem olyan kemény volt, mint a cink. Ilyen rongyosan, piszkosan vágtattunk >afőutcán<

11 a híd felé. Ahogy mendegéltünk, a gyalogút deszkapallóján megpillantottam kis ideálomat, éppen sétálgatott a nevelő kisasszonyával. Mikor megláttam, elfelejtettem, hogy mocskos és elhanyagolt vagyok, hogy mezítelen a karom és a combom is, megfeledkeztem az ecsetről, a festékről és a munkáról, csak őt néztem, ahogy feltűnt a porfelhő között, mint valami silhuette, a nevelőnő mellett. Mint a villám, úgy ugrottam ki a sorból és rohantam feléje. » - Óh, a kis koszos, hogy értett már ahhoz, hogy nézzen és ne lásson. A könnyű, Régi fordítás: „éppen a Köröshíd festésével, amely a városon keresztülfolyó vizet ívelte át". Régi fordítás: „országúton". (Nem az „országúton", hanem a mai Andrássy úton, ezt követően a Fő vagy Nagy utcán juthattak a hídhoz. Munkácsynál is így olvasható: „la grande rue". - Cz. I.) 56