A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 24-25. (Békéscsaba, 2003)
Váncsa Klára–Domokos Tamás: A Dédai- és a Zámi-szorosban, valamint az erdélyi-medencei Maroslekencén (Románia) felvett malako-transzekt tanulságai
A Dédai- és a Zámi-szorosban, valamint az Erdélyi-medencei... A Galónyai-sziklánál (1. ábra) a páfrányos, égeres szigeten az erdei fajok dominálnak, és a mezofil fajokkal együtt jelzik a tájelem zártságát és erdősültségét. A Clausilia pumila és a Discus ruderatus faj máshol nem fordul elő, amiből arra lehet következtetni, hogy víz útján történő (hydrochor) terjedéssel kerültek a szigetre. A hullámtéri füzes-égeres sáv a transzekt fajokban leggazdagabb tájeleme. Ez nem meglepő, mert ez az az átmeneti zóna, ahol a mindkét irányból érkező faunaelemek megfelelő feltételeket találva megtelepednek - a víz útján idekerülő fajok éppen úgy, mint a szárazföld felől érkezők. Itt már a sztyeppfajok is megjelennek. A vasúti töltés szemmel láthatóan gátat szab egyes fajok terjedésének. Az, hogy mégis vannak olyan fajok, amelyek az erdőből kerülhettek a füzes-égeres sávba, valószínűleg a töltés alatt átvezetett pataknak köszönhető. A Telekiás-patakparton csak erdei fajokat találtunk, ami a sűrű állományú bükkerdő klímájának a következménye. A hullámtér fölé nyúló sziklán ugyancsak az erdei fajok domináltak, de ezek mások, mint amelyekkel az erdőben találkoztunk. Ezek a szárazabb sziklás biotópokat is elviselő petrofil fajok. A Campy lea faustina tűrőképességét, euriök jellegét bizonyítja, hogy mind a négy tájelemben előfordult. A maroslekencei transzekt (2. ábra) esetében a várt eredmények beigazolódtak. Nem a közvetlen parton húzódó sávban, hanem az egy szinttel fentebb levő akácosban találtuk a legnagyobb fajgazdagságot. A keskeny parti füzes gyakran víz alá kerül, ezért itt csak a higrofil fajok tudnak huzamosabb ideig megtelepedni. Az akácosban történt kvadrátos mintavétel eredményeképpen sok faj és minden általunk vizsgált ökotípus előkerült. Mivel a Maros folyó ezen a szakaszon már az Erdélyi-medencében kanyarog, így várható volt az erdei fajoknak a sztyepp elemekhez viszonyított háttérbe szorulása. Az itt talált nagy fajgazdagság csakis a hydrochor terjedés eredményeképpen valósulhatott meg. Ezt támasztja alá a földút túloldalán húzódó, magasfal alatti gyepsávból vett minta, amelyben csak sztyeppfajokat találtunk. 18 Tehát az akácosban talált fajok egy része a Maros áradása során került a területre, ahol a magasabb szinten levő sűrű növényzet közé húzódva megmaradhatott. További migrációjukat az út és a magasfal akadályozza meg. A kvadrátos mintavételnek köszönhetően az akácosban talált fajcsoportokat szalagdiagramon ábrázolhattuk. Ennek előnye nemcsak az, hogy szemléletesebbé teszi eredményeinket, és bemutatja az egyes tájelemekben található fajcsoportok arányát; hanem az is, hogy könnyen összehasonlítható más területről származó kvadrátos mintavétel eredményeivel. Ezért hasonlóan ábrázoltuk a Zámi-szorosban gyűjtött kvadrátos minták adatait is. A harmadik mintavételi helyet sikerült a legteljesebben feldolgozni. A Zámiszorosban levő transzekt (3. ábra) mentén négy nagyon jól elkülönülő, növénytanilag homogénnek tekinthető tájelemet találtunk. Ezek a területek szemléltetik legjobban, hogy milyen ökológiai különbségek lépnek fel a hullámtérben, ha antropogén beavatkozás történik. A Helix pomatia átmeneti fajként tekinthető az erdei és a sztyepp ökotípus között. 79
