A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 24-25. (Békéscsaba, 2003)

Hadak Útján XIII. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája Gyula, 2002. szeptember 17–19. - S. Perémi Ágota: Avar kori leletek Kékkútról és a Balatonudvari-Fövenyes temető 99. sírja

Avar kori leletek Kékkútról és a Balatonudvari-Fövenyes temető 99. sírja népességének anyagával. A káptalantóti és a kékkúti közösség már csak földrajzi helyzeténél fogva is közeli kapcsolatban lehetett egymással (4. kép 3). Természetesen ezek a kapcsolatok, illetve a zamárdi közösséggel való kapcsolatok tisztázása csak a temetők feltárása, publikálása után válik lehetségessé. Mindezek ellenére kétségtelen tény, hogy az eddig ismert két, káptalantóti és zamárdi temető mellett egy újabb, hasonló korú és hasonló népesség által használt temetővel bővíthetjük a sort. A Balatonudvari-Fövenyes temető 99. sírjának leletei A szakirodalomban eddig ismeretlen temető Balatonudvari nyugati végében, a Fövenyes nevű részen, a 71. sz. főközlekedési út északi oldalán, egy mélyebb völgyben került elő. 2002 tavaszán, a területen vízvezeték árkának ásása közben bukkantak az első sírokra. A beruházás a Balaton-felvidék víz- és csatornázási munkáihoz kapcsolódott. Korábban a nyomvonal az úttal párhuzamosan haladt és csupán e völgynél vált szükségessé az ároknak az útra merőlegesen történő folytatása. A tervezetteknek megfelelően a nyomvonal a völgy nyugati szélén 30 méter hosszan haladt tovább északi irányba, majd derékszögben megtörve átszelte a 20 méter széles völgyet, és így folytatódott tovább keleti irányban, a dombokon keresztül (5. kép). Sírok a völgyben haladó nyomvonal mentén és ennek 2-3 méteres rábontásában, teljes hosszúságban kerültek elő, míg a dombos részen ezeknek már nem volt nyoma. Itt a talaj 20-30 cm-es termőréteg után sziklás, dolomitos, a völgyben pedig erősen köves, agyagos. Elmondás alapján tudjuk, hogy az I. világháború után még művelték a területet, de ekkor sírokat nem találtak. A II. világháború idején közvetlenül az út mellett, a völgy déli részén, lövészárkokat ástak, amelyek nyomait az ásatás során megtaláltuk. Ekkor több sír is elpusztult, illetve a vázakból csupán a lábszárcsontok maradtak meg. A háború után egy ideig földútként használták a völgyet. Ezt követően a területet nem művelték, ahol igen mély gyökerű bokrok és fák nőttek. A nyomvonal kiásása előtt a területet rendezték, tisztították, ezért a fákat és a bokrokat gyökerestül kihúzták. Ennek során valószínűleg több sír is elpusztult, legalábbis a felszínen gyűjtött szórványanyag erre utal. A feltárások során kiderült, hogy a völgyben kétféle, eltérő korú és tájolású sír van: a felső rétegben Ny-K-i tájolású, 10-11. századi sírok, alattuk ENy-DK-i tájolású, késő avar kori, 9. század elejei temetkezések. A különböző korú sírok nem bolygatták egymást, az esetek nagy részében szuperpozícióban voltak. A honfoglalás és kora Árpád-kori sírokat a felső, fekete színű talajba ásták (átlagos mélységük 90 cm), ezért ritka kivételnek számított a sírfoltok pontos bejelölése, valamint a sírgödrök formájának megállapítása. A tájolásban csekély eltérés mutatkozott a feltárt temetőrész keleti részén, ahol a 10-11. századi sírok NyÉNy-KDK-i irányba tolódtak, de ezenkívül a mellékletadásban és egyéb szokásokban nem mutatkoztak eltérések a szinte pontosan Ny-K-i tájolású sírokhoz képest. A késő avar kori sírok mindegyike ÉNy-DK-i tájolású volt, kivéve a 102. sírt, amelyben DNy-ÉK-i tájolásban eltemetett nő és gyermeke feküdt. A késő avar kori sírok mélyebben helyezkedtek el (átlagos mélységük 130 cm). A sírgödrök kiásása során szintén átvágták a fekete réteget, mélységük elérte a fekete földréteg alatt megfigyelhető sárgás színű talajt, illetve egyes esetekben a sír 279