A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 24-25. (Békéscsaba, 2003)

Hadak Útján XIII. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája Gyula, 2002. szeptember 17–19. - Tomka Péter: Előszó

Előszó dorn, hogy halmozottan fordulnak elő a bajok: van, akinek a csontjain 5-6-féle betegség is nyomot hagyott). Tessék bátran hozzányúlni egykorú, de régészetileg feldolgozott temetők anyagához is - gyanítható ugyanis, hogy a jelenség mögött történetileg értékelhető okok rejlenek. Három tanulmány alkot egy avar kori blokkot az antropológusok cikkei között - három nagyon eltérő régészeti háttérrel, három eltérő embertani megközelítéssel. A Szarvas, Grexa-téglagyári lelőhely a rovásírásos tutartójáról híres, amúgy közöletlen, mintegy 200 évig volt használatban. Molnár Erika jegyezte a paleopatológiai feldolgozást. Feltűnő a fertőző betegségek nagy száma, megjegyzendő a stresszfaktorként számon tartott zománchypoplasia gyakorisága és a nemek közötti különbség, ami mögött munkamegosztást, a férfiak megerőltető fizikai munkáját gyaníthatjuk. Nem nagy meglepetés egy falusi temető esetében, arra azért kíváncsi lennék, hogy a korai és késői síroknál ugyanaz-e a helyzet. Kronológiáról egyetlen esetben esett szó (tuberkulózis 2 korai, 2 középavar és 6 későavar esetében). Két egykorú, szomszédos, amúgy antropológiailag közel álló somogyi későavar kori temető (Toponár és Fészerlak) paleosztomatológiai állapotát vetette össze Évinger Sándor (természetesen mindkét leletanyag közöletlen, csak mutatványokat ismerünk belőlük). Végre valaki régészek által feltételezett (ez esetben társadalmi) különbség embertani vetületét keresi - az egyiket ugyanis „gazdagnak", a másikat „köznépinek" értékelték a jelentések. A szerző figyelmét elkerülte viszont, hogy a toponári temetőből további 67 sír ismert (Bárdos Edith ásatása, az embercsontok Kiszely Istvánhoz kerültek). Eltérő szociológiai státuszra legfeljebb a két lósír utalt (meggondolandó azonban, hogy nem csak eltérő hagyományokról van-e szó). Ettől függetlenül, a vizsgálatnak a táplálkozási szokásokra utaló következtetései felkelthetik a régészek figyelmét: nagyjából ugyanúgy táplálkozott a két falu népe, főleg növényi szénhidrátokat ettek, kevés fehérjét, ásványi anyagot, vitamint (amint az jó földművelőként illik). A különbség (ismét) a fogzománc hypoplasiájában mutatkozott meg: a fészerlakiak még nélkülöztek is (naiv kérdésem: ez a szarvasiak stresszé?). A régészet által is tárgyalt etnikai probléma izgatja a Lipp Vilmos-féle Keszthely környéki ásatások meglévő embercsontjainak feldolgozóit (Varga Péter adta elő, Bernért Zsolt, Fóthi Erzsébet és Gyenis Gyula is aláírta). Dicséretes törekvéssel indítanak: megkísérlik megérteni a Keszthely-kultúra körül dúló vitákat. Nem könnyű feladat (ráadásul Bóna István neve kimaradt belőle). Az eredet kérdésének megoldásához kellene az antropológia hozzájárulása, ezt a munkát akarják elkezdeni. Dicséretes. A baj ott van, hogy ehhez a Lipp-féle anyag a legkevésbé alkalmas. A több ezer fenékpusztai és dobogói sírból összesen 120 áll rendelkezésre, az is öszszekeverve. Azt sem tudjuk, hogy ebből mennyi tartozik valóban a Keszthelykultúrába? Ha véletlenül mind oda tartozna, akkor sem tudjuk, melyik fázisába? A más temetőkkel való összevetésnek is vannak további buktatói. Készséggel elhiszem, hogy a vizsgálatba bevont római kori szériáktól élesen elkülönülnek (van köztük vagy 250 év intenzív népvándorláskor), az (időben és kultúrában vegyes) 253