A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 24-25. (Békéscsaba, 2003)

Nagyné Martyin Emília: Emberek és sorsok a magyarországi románok archív fényképein

Nagyné Martyin Emília évektől figyelhető meg. A nyitott koporsó köré gyülekezett család, hozzátartozók, barátok az elvárt normák szerint, megfelelő sorrendben, öltözetben, testtartással stb. búcsúztatják az elhunytat a képek tanúsága szerint. Az elhunyt képi megörökítésének igénye mögött a halott jelenlétének kép általi meghosszabbítása húzódik meg. A hagyományos társadalomban a hatvanas évektől van divatja a sírjelre rögzített temetői fényképeknek. Ezeken gyakorta a házaspár két fényképből montírozott fotón látható. A kevésbé sikerültek közé soroljuk azokat, amelyeken a két elhunytat nagy korkülönbséggel, más életkorban ábrázolják, vagy amelyeken a két szereplő fényképének mérete nagyon elütő. A fényképek jelentős mennyiségű csoportját alkotják az ún. családképek. Azok, amelyekről hiányzik a családfő, azzal a céllal készültek, hogy a világháborúban harcoló férfiak számára elküldjék a frontra, de készülhettek a családjuktól távol munkát vállaló családfők, pl. az „amerikások" számára is. A fényképeken gyakrabban szerepelnek csoportok, párok és ritkábban egyes személyek. A csoport beállítása tükrözi a szereplők egymás közötti viszonyát, kapcsolatát, de kifejezi - a paraszti élet minden közösségi eseményének rendjéhez hasonlóan - a társadalmi erőviszonyokat is. A képeknek ennek megfelelően mindig van egy középpontja, ahol a legfontosabbnak ítélt személy áll, s köré rendeződik a csoport. Az összetartozó jegyes- vagy házaspárok tagjai egymás mellett, a nagyobb lányok általában az anyjuk, a fiúk az apjuk mellett állnak. A középpontban és az első sorban az idősebbek vagy a társadalmilag legrangosabbak foglalnak helyet. A kisgyermekek anyjuk ölében - a fénykép szempontjából központi helyen - ülnek vagy egy széken állnak, ezzel igyekezvén őket a többi családtaghoz emelni, s kifejezni a család folytatásának, fennmaradásának tényét. A gyermekek már a következő korosztályba lépve a csoportkép peremére szorulnak. A barátnők összetartozásuk jeleként egymás kezét fogják, vagy karba öltve állnak, a legények egymás vállára helyezik kezüket. Érdekes, hogy a testvérek esetében ilyen típusú gesztusokra nem volt szükség, hiszen a közöttük lévő kapcsolat magától értetődő volt. Az esküvői képeken is gesztusokkal fejeződik ki az összetartozás (pl. a vőlegény átöleli menyasszonya vállát stb.), de érdekes módon már a házaspárokat ábrázoló képeken ilyen gesztusok nagyon ritkán fordulnak elő. A szereplők térbeli elhelyezkedése, gesztusai, öltözete stb. egyéni és közösségi jelentéstartalmakat hordoz, s ezáltal a fényképek közelebb visznek a hagyományos paraszti jelrendszer megismeréséhez. Egészen biztosan másképpen értelmezik a fotókat maguk a használók, mint a kívülállók, hiszen a használók számára a képek sok emléket, eseményt, személyt és ezek viszonyát idézik, így információtartalmuk számukra sokkal bőségesebb. „A napjainkban ezerszám készülő fényképek folyamatosan rögzítik a valóságot, de annak mindig csak egy-egy pillanatát, egy-egy idő- és térbeli szegmentumát dokumentálhatják."

10 A fényképeken megjelenik a hagyományos kultúra több eleme, elég, ha a szereplők ruházatára, testtartására vagy a kiegészítő elemekre gondolunk. A fényképet készíttetni akarók az évszaknak megfelelő ünneplő ruhájukat öltik fel erre az alkalomra. Ez általában a vasárnapi, vagyis templomba járó öltözet KUNT 1988. 236. 124