A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 24-25. (Békéscsaba, 2003)

Nagyné Martyin Emília: Emberek és sorsok a magyarországi románok archív fényképein

A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 24-25 (2003) 119-134. EMBEREK ÉS SORSOK A MAGYARORSZÁGI ROMÁNOK ARCHÍV FÉNYKÉPEIN - Nagyné Martyin Emília A fényképek sok hasonlóságot hordozó tömegtermékek, az egyéni és családi élet legfontosabb elemeit, eseményeit örökítik meg, ezért fontos információt hordoznak az életmódról és annak időbeli változásáról. Minden egyes felvételnek története van. A fénykép magába zárja a mindennapi élet eseményeit, de nem feltétlenül tükrözi hűen a valóságos személyeket, eseményeket. Különbséget kell tenni a fényképek és a lefényképezettek jellemzői között. Mivel egészen a legutóbbi évekig a fényképeket hivatásos fényképész készítette, a képen ábrázolt jelenet, helyzet interakció eredménye, a fényképésznek, a szereplőknek, valamint a jelenlévő kívülállóknak a közös produktuma, ami magától értetődően többrétegű értékrendet és látásmódot közvetít. Az archív fotók a személyes életrajzi interjúkkal, kommentárokkal kiegészítve a népélet több területének új megközelítésmódját teszik lehetővé. A fényképeket nem önmagukban kell vizsgálni, hanem annak a társadalmi közegnek a részeként, amelyben készültek és használatban voltak. A fényképek arról is vallanak, hogy mit tart fontosnak megörökíteni, milyen értékrendet képvisel a megrendelő. Dokumentálják egy-egy társadalmi csoport, nép, nemzetiség kultúráját, de az egyének életútjának fontos állomásait is. Fontos, hogy a képeknek a társadalmi-kulturális környezetét is vizsgálni kell, hiszen a kontextusból kiragadott vagy nem adatolt fényképek csekély információtartalommal bírnak. A fotográfiák tanulmányozása a hazai románok története és néprajza más területeinek feldolgozásában is segítséget nyújthat. A fényképezés a 19. század alapvető technikai újítása. A fénykép a kultúra nonverbális területeinek egyike. A nonverbális kommunikáció kutatása olyan tudományágak létrejöttét eredményezte, melyek az emberi viselkedés megismerését célozták. Ezek közé sorolhatjuk a kineziskutatást, amely az ember gesztusnyelvét, a testtartás jelentéstartalmát; a proxénikát, amely az emberek térbeli viselkedését, az élettér berendezésének módját; valamint a koreometikat, amely az emberek mozgásának ütemét, annak változását, spontán koreográfiáját vizsgálja a különböző kultúrákban. A családi fényképek a személyes környezet jellegzetes tárgyai, de ugyanakkor a közösségi kultúra szerves részei is. A 150 éves időperiódust átívelő fényképek a közösségek életének több területéről hordoznak információt, ennek ellenére ezek elemzésére a legutóbbi időkig nem fordított különösebb figyelmet a néprajzi kutatás. Az alapvető szakirodalmak nem vesznek tudomást a fényképekről, még segédeszközként sem említik, csupán egyes témák illusztrálására használják fel. Az első néprajzi kötetsorozat, a máig is alapmunkának számító Magyarság néprajza I. kötete mindössze a lakásbelső díszítő elemeként említi meg a keretezett családi 119