A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 24-25. (Békéscsaba, 2003)

Nagy László András: „Veszett Daru”. Egy füzesgyarmati veszettállatorvos alakja a népi emlékezetben

„ Veszett Daru menni, és később aztán megjelent, és megcsinálta, amit kellett. Mert végeredményben ezt a törvény tiltotta, büntetendő cselekmény volt. Az öreg vállalta ezt a kockázatot, a gyógyításért is úgy kért valamit, hogy rábízta az illetőre, hogy ki mennyit ad. Az is közhiedelemben volt, hogy az öregúr, a nagyapám, a kutyákra is hatással volt. Azokat is meg tudta szuggerálni. Mondta, hogy engedjék meg, hogy megsimogassa, aztán már engedelmeskedett a kutya neki. Nem féltek tőle a kutyák, barátságot kötöttek. Egy anekdotát egyszer hallottam Bíró Nagy Imrétől, hogy a töviskesi grófi birtokra volt meghívva. Kihívták valami veszett jószágot meggyógyítani. Ki is ment, elvégezte a munkát, és kérdezték, hogy mivel tartoznak. Ő meg mondta, hogy semmivel, csak volt egy szép nagy komondorkutya, hogy azt adják neki. Nem adták, jól van, nem is kért semmit, de a kutya másnapra utánajött. Ez olyan 14 kilométer, ilyesmi távolságra van Füzesgyarmattól Töviskes. Aztán Daru István mondta, aki a Dózsa György út 12. szám alatt lakott, hogy elment Daru nagyapámhoz, hogy olyan baj van, hogy a tanyára bement a veszett róka, és ott összeharapdálta a kutyákat, meg mit tudom én mi... És hát azt mondták neki, hogy biztos a kacsa is megfertőzött, meg a baromfi, és ő meg megevett egy sült kacsát. Utána mondták meg neki, hogy ez is biztos veszett harapású volt. Kétségbe volt esve. Elment Daru nagyapámhoz, mondta neki, hogy hát mi járatban van. Nagyapám meg azt mondta: - Ugyan, ilyenkor tudsz eljönni, mikor bajban vagy? Máskor meg nem tartod a rokonságot, nem jössz! Na nem baj, segítek én rajtad! Bement a kamrába, kihozott valami port, oszt egy bizonyos mennyiséget adott neki belőle, és mondta, hogy ezt keverje bele egy liter tejbe és nem lesz semmi baja. Meg is itta, nem is volt aztán vele semmi. Nem volt kocsmába járó ember. Tisztelték a faluban, úgy is, mint Veszett Daru, nyilván volt tartva, és ugye jó tanácsért az állatok gyógyításáért, heréiésért hozzá fordultak. Szerintem, lehet, hogy pont emiatt olyan tartózkodók is voltak vele szemben, de végeredményben egy elég jó kedélyű ember volt. Nagyapám 60-ba halt meg, előtte - ezt mondásból tudom - gyűjtötték neki a kőrisbogarat. Ezeket lerázták a fáról, és úgy gyűjtötték össze ponyván. Ezeket szárították, és úgy darálták be, de azt nem tudom, hogy mi célra}

1 Különféle kései voltak, de nincs meg belőle semmi, aztán ilyen kantárok, meg előkészített peckek. Azok ilyen 15-20 centisek voltak, fából, meg jobban cirokszárból. Ezeket herélésnél használta, a sebet feszítették ki vele, mert a heregolyókat nem egy lyukon vette ki. Amikor a seb kitisztult, egy hét volt vagy kettő, utána megint le kellett fogni a lovat és kiszedni belőle. Énnekem az idős emberek többször mondták, hogy nagyapád, Veszett Daru így, Veszett Daru úgy, hogy teneked ez valami tudományt adott át? Persze, amikor meghalt, a halálos ágyán kezet fogott veled, hogy a tudomány rád ragadt? De ezekről nem tudok többet. Egy későbbi találkozásunk során Csenkei Sándor elmondta, hogy érdeklődött még a rokonságában a téma iránt, és nagy anyai unokatestvére elmondta neki, hogy gyógyszer alapanyagként hasznosították a darált, szárított kőrisbogarat, melyet tejjel elkeverve adtak be. 109