A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Nagyné Martyin Emília: A magyarországi románok halottkultusza

A magyarországi románok halottkultusza Erőszakos halál, elkárhozott lelkek, tetszhalott A különös körülmények között elhaltak közé sorolhatjuk a kereszteletlenül meghalt gyermekeket. Általában igyekeztek a gyermeket minél hamarabb megkeresztelni, mert a kereszteletlenül meghaltakhól lesznek a „zvírcolaci" néven ismert hiedelemléo fost a lui, се о fost a dracului, a strîgoiului. Numa ase s-o putut scäpa muiere du iel. Ca doarä patru-cinci luni о umblat acasà. S-o facut tat iucru, s-o chefelit caii. Intors-o ie combinetu, spätoiu ci strimfii. înca atunci ta n-o fo nimica. Cà a lui inima acie о trait. La cie inimä dintîie ar fi ajunsà, la asta nu, câ n-o fost a lui, о fost a strîgoiului care s-o bägat ín iel." [Azt mondják, hogy hazajárt egy férfi a feleségéhez. És úgy szerelmeskedett vele, mintha élne. És az asszony már nem bírta, mert nagyon hideg volt a férfi. Olyan élő volt a boszorkány, a strigoi, mert strigoi volt. Nem tudott tőle megszabadulni másképp az asszony, csak ha elment a bíróhoz. Odamentek, kihantolták, és ő ott ült. Beszélni, nem beszélt. Megfogták, egy rúdra kötötték, és parázsra tették. Hatalmasat pukkant az a szíve, amelyik élt. Mert két szív volt benne. Az élő szív nem volt jó, nem volt az övé, hanem az ördögé, a boszorkányé. Csak így tudott az asszony megszabadulni tőle. Úgy négy-öt hónapig járt haza. Elvégezte a dolgát, kefélte a lovait. Megfordította az, asszony a kombinéját, az ingét, a harisnyáját. Csak nem használt. Mert az a szíve élt. Az eredeti szívéhez ez elég lett volna, de ehhez nem, mert nem az övé volt, hanem azé a strigoié, aki beleköltözött.] (Drágos Illés, Elek, 1911) "Or vorbit si ase câ vine mortu acasâ. Zîce cä о fost о nevastä, care о avut prune micut. Si о murit ie. Ci u-or îngropat, si о rämas pruneu micut. Si soaerä-sa l-o däicit. Ta cînta si plînje. Zîce câ s-o culcat batrîna. Odatâ vede câ ase stà о luminä pä leagán. Ase о zare. Zîce cà ie, mä-sa vine si-i dâde tîtà. Ci zîce câ arunce bâtrîna so sculat s-o zîs câ: Brînci sträini te leagànà, mama ta te-adapänä. Si zîce câ atunce ie, marna pruncului о tusit. Zîce cä da trii uäri о vinit si bâtrîna s-o-nfricat. О zîs bâtrîna cätä uom, cätä tata pruncului: Nevasta ta vine acasà si-si adapâ pruncu. Stii ce si faci? Fâ о frigare mare du fer. S-o bagà acolo în mormînt. Ci zîce câ s-o dus iel, si p-îngâ cruce о groapà асе о fost, ca ci cum ar ieçi on mosinoi p-acole. S-o bägat frigare ce da fer acolo si pîna-i lume n-o mai vinit muiere lui la prune." [Beszélték azt is, hogy hazajár a halott. Mondták, hogy volt egy asszony, akinek kisgyereke volt. Meghalt az asszony. Eltemették és maradt a gyerek. Az anyósa dajkálta. Mindig énekelt és sírt. Lefeküdt az öregasszony. Egyszer látja, hogy egy fény száll a bölcsőre. Egy halvány fény. Azt mondják az anya járt szoptatni a gyerekét. Akkor az öregasszony felkelt és azt mondta: Idegen kezek ringatnak, édesanyád szoptat. És akkor a gyerek anyja köhintett. Háromszor jött, az öregasszony megijedt. Azt mondja az öregasszony a férfinak, a gyerek apjának: A te feleséged hazajár szoptatni a gyereket. Tudod mit csinálj? Csinálj egy nagy nyársat vasból. És szúrd bele a sírba. Azt mondják elment a férfi és a kereszt mellett egy nagy lyuk volt, mint egy vakondtúrás. Beleszúrta oda a vasnyársat, és soha többé nem jött az asszony a gyerekhez.] (Szántó Péterné, Bálint Flóra, Kétegyháza, 1898) "O fost о muiere, i-o murit uomu, apu zíceu cä vine íioapte acasä. Videu muierile cä muiere acie ase iera da beteagä, uscatä. Zîceu cà la asta biztos îi vine uomu acasà, adecà mortu. Zîceu cätä ie si-si coate greabàn pàrasît. Si-1 puie acole lînga ie noapte cînd s-a culca, si pîna-i lume n-a mai vini. Zîceu cä dîrt-ace vine acasä cä-i strigoi. Träbuie si sä facà si eu ai. Sä unje eu ai, cä la strigoi aiu îi pute. Adecä din uomu mort s-o fàcut strigoi, si iel о vinit napoi la muiere. Dacä s-o uns eu ai, si s-o cotât greabàn pàrasît, n-o mai vinit, nu s-o apropiet da ie." [Volt egy asszony, meghalt a férje, és azt mondták, hogy éjszakánként hazajár. Látták az asszonyok, hogy ez az asszony olyan beteg, sovány. Úgy mondták, hogy ehhez biztos hazajár az ura, vagyis a halott. Azt mondták neki, hogy keressen egy eldobott gerebent. Tegye maga mellé éjszaka, amikor lefekszik, és soha többet nem fog jönni. Azt mondták, azért jár haza, mert strigoi. Be kellett kenje magát fokhagymával is, mert a strigoinak büdös a fokhagyma. Vagyis a halott emberből strigoi lett, és az jött vissza az asszonyhoz. Ha bekente magát fokhagymával és keresett eldobott gerebent, nem jött többet, nem közelített hozzá.] (Martyin Tivadarné, Márk Mária, Méhkerék, 1908) "O murit о fätutä. Da sapte da opt ai о fo numa. О muiere о mars la tàniar la fintîna vitäilor. Si acolo or fost ruj pînga tàniar. Si ie s-o dus la fatä, cä fata iera acolo culcatà su ruji. Si zîce cätä ie: Ce-i eu tine Floricä, cum da iesti tu sîngura aici? Apu aista-i tudomanu mamii -zîce ie. Atîta tä plînje, pînà tätätätä m-o ränit. Si io nu m-am putut duce. Cît or fost aice tà{ s-or dus, numa io am rämas. Cä tätätätä о putràzît carne pä mine, atäta о tä plîns mama dupä mine." [Meghalt egy kislány. Olyan hét-nyolc éves volt csak. Egy asszony ment a tanyára, a borjúkúthoz. És ott sok fa volt a tanya körül. Ő odament a lányhoz, mert a lány ott feküdt a fák alatt. Azt mondja neki: Mi van veled Flórika, miért vagy te itt egyedül? Ez anyám tudománya - mondja a kislány. Olyan sokat sírt, hogy teljesen kisebesedtem. Nem tudtam elmenni. Aki itt volt, mind el tudott menni, csak én maradtam. Teljesen elrohadt rajtam a hús, annyit sírt anyám utánam. (Martyin Tivadarné, Márk Mária, Méhkerék, 1908); NAGYNÉ MARTYIN 1996. 130-131. 327