A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Békéscsaba, 2000)

Lennert József–Répási Józsefné: A Fekete-Körös völgy magyar szakaszának szárazföldi malakofaunája. I. (Kutatástörténet és állatföldrajzi beosztás)

Lennert József és Répási Józsefné Soós Lajos biogeográfiai felosztásától eltérően ma a középhegységek területét általában összevonva, önálló biogeográfiai egységként, Matricumként értelmezik. Az Erdélyi-medencét pedig a Pannonicum - Kárpátok és a Bihar hegyláncának gyűrűjében fekvő - különálló szigetének tekinti DELI Tamás (1997). Az általunk vizsgált terület, a Fekete-Körös völgye az Alföld keleti szegélyén, a Pannonicum és a Carpathicum biogeográfiai egységek találkozásánál helyezkedik el. (Természetesen az állatföldrajzi területek határa a fauna fluktuációja miatt nem éles.) Deli Tamás 1997-ben írt szakdolgozatában - az elmosódó faunahatárokból kiindulva - fogalmazta meg a Praecarpathicum teóriáját. Elgondolása alapján a Praecarpaticum annak a Carpathicumhoz tartozó fluktuációs övezetnek a területe, ahová a kárpáti refugiumokból az erdőlakó csigafajok szét tudnak terjedni egy beerdősülési hullám alkalmával. Az erdőlakó csigaközösségek refugiumai általában nem összefüggő területek, hanem megszakítottak, diszkontinuusak (4 ábra). A szétszakadozottság oka az erdei vegetáció pleisztocén - holocén kori fejlődéstörténetében keresendő. A szétszakadozott erdőfoltok főként a folyóvölgyekben maradnak meg, ezért a csigaközösségek exklávéi (area diszjunkciók) is itt találhatóak. (Ilyen exklávénak, alföldi erdörefugiumnak tekinthető például Bátorliget.) Fluktuációs övezeten (fellazulási övezet) az erdőlakó csigaközösség areájának többnyire periférikus helyzetű részét érti, ahol a közösség időről-időre megtelepszik, majd kipusztul a klíma ingadozásától befolyásolva. Az Alföld keleti részének 3 területét (Szatmár-Beregi síkság, Nyírség keleti része; a Fekete-Körös és a Maros völgye) tekinti a Praecarpathicum hazai síkvidéki fluktuációs övezetének (5. ábra). Az area diszjukciók és a fluktuációs övezet foltjainak benépesülése hasonló módon, hydrochor szétterjedéssel valósul meg. Az exklávék és a fluktuációs övezet foltjainak fajgazdagsága viszont eltérő. Ugyanis a fluktuációs foltoknak a kedvezőtlen klimatikus viszonyok elmúltával újra kell benépesülniük, míg az exklávék a fauna nagy részét átmentik és a kedvezőbbé váló éghajlat hatására új fajokkal gazdagodhatnak. Deli Tamás Praecarpathicum koncepciójának a szellemében a Fekete-Körös hullámterét és közvetlen környékének egyes jól elhatárolható területeit fluktuációs foltoknak tekintjük. Elképzeléseink szerint a Belényesi-medencét és az Alföldet összekötő PontoskőBorzi-szoros lehet a fluktuációs övezet mai határa. A Fekete-Körös szabályozását megelőzően az exklávékat magában foglaló fluktuációs övezet határa a mainál nyugatabbra helyezkedett el az akkor még erdösültebb Alföldön. Az erdős-mocsaras tájforma uralkodó jellegét az I. katonai (Josefianus) felmérés 4 lapjából (XXIII.: 26-27. és XXIV.: 26-27.) összeállított, és a jobb megértés céljából helységnévtárral ellátott térkép is bizonyítja (6. ábra). A térkép az 1780-as évek elején készült és megközelítőleg 1: 220 000 méretarányú. A Fekete- és a Fehér-Körös által közrefogott erdősült terület, az Erdőhát maradványa is látható a térképen. A megyéket (Arad, Békés, Bihar) elválasztó, megközelítőleg egyenes szakaszokból álló megyehatár jól megkülönböztethető a Bélzerénd - Nagyzerénd - Ant - Doboz irányába meanderező Fekete-Köröstől. Békés és Bihar megyék határa Ant és Sarkad alatti szakaszon együtt fut a FeketeKörössel. A Fehér-Körös jóval fejletlenebb kanyarulatokkal tart Gyulavarsánd - Gyulavári - Gyula - Békés irányába. 52