A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Békéscsaba, 2000)

Gyarmati Gabriella: Kohán György Háború emléke című főműve

Kohán György háború emléke című főműve 10. kép. Háború emléke /változat (1940-es évek) papír (kasírozva farostlemezre), kréta; 240 x 138 cm. J.n. Kohán Múzeum, ltsz.: 79.260.1 (fotó: B.B.) Kohán jól tudta, hogy az általa kívánt hatás megfelelő segítője a forma- és a mozdulatismétlés, valamint a szimmetria, ahogy ezt az egyiptomi művészet is példázza. Sisakés szuronyábrázolásai is ezt az elvet követik, így önkényesnek tűnik, hogy a mozaik megvalósításakor egy sisak-csoportot kiemeltek a Ravatal - képtől balra. Valószínűleg a túlzott zsúfoltság elkerülése érdekében történt ez a változtatás, amely az önkényes színezéssel együtt olyan mellékutakra viheti a nézőt az értelmezésben, amely az eredeti alkotói szándéktól távol áll, viszont indokolható azzal, hogy a mellette lévő, gondosan megformált férfialaknak elegendő teret adjanak. A jobboldal utolsó képkockája fent egy profilból ábrázolt, arcát lepellel övező asszonyfej. A teher, amit cipelnie kell, a végletekig meggyötörte, szenvedése a csúcsponton túljutott, kínzó lázából a kényszerű belenyugvás szomorúsága maradt további élete esszenciájaként. Amikor a sírás hosszú idő után elül, ilyen homályos, keserű érzés marad utána. Sós könnyek folyama véste arcára a mély, fekete ráncot. Apró áradat, ami gyorsan zsigereli ki a szívből az örömnek még az emlékét is. A festőt hajdan jól ismerők szerint ez egy személyes vonatkozású részlet, egy családi kettősportré: gyermeki szeretetével fanatikusan övezett édesanyja ő, akinek mindvégig meg kívánt felelni, előtte bizonyítani, de választott és őt isteni akarattal irányító hivatása gyakran ezzel ellentétes tettekre és életvitelre kényszerítette. Az állandóan sújtó, lélekölő, testnyomorító kínlódásnak sem adta meg magát, csak anyja előtt kellett eltitkolnia, 313