A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Békéscsaba, 2000)

Gyarmati Gabriella: Kohán György Háború emléke című főműve

Kohán György háború emléke című főműve Kohán ismerte a Hősök Kapuját, a zárt rendben álló sisakos katonák sematikus, merev megformálása, akár élőket, akár holtakat ábrázol, rokon vonásokat mutat a két mű közt. Ezt látszik alátámasztani egy 1941-ben kelt levele: „Szegény Aba-Novák meghalt, nagy veszteség, nevemben nézd meg a Hősök kapuját...".

14 Akit kért, akkor még megtehette, de a politikai kerék fordultával, néhány év múlva lemeszelték. (Restaurálása befejeződött, a közönségnek újra 2000. szeptember 28-29-én adták át.) Az 1940-es évek első felében sok művészt késztetett alkotásra a világégés - aminek tanúja volt - többek közt Szalay Lajost, Martyn Ferencet és Bokros Birman Dezsőt.

15 Az e témától ihletett művek egyszerre szolgálják az önkifejezés célját, de kortörténeti dokumentumok is egyben. A veszett kolosszus túl erőszakosan tolakodott be a művészek gondolataiba - ahogy az életébe is - így érzéseik kimondása kötelező számukra, különben megfulladnának. Hogy a közlésvágyhoz viszont milyen mértékben társul az isteni adomány - a tehetség és az eredetiség -, lemérhető a müvek láttán. Ez az, ami igazán számít. „A jelentős műalkotás születésekor a művészt nem az vezérelte, hogy saját alkotói ambícióit ráerőszakolja a műre, hanem hogy annak szolgálatába állítsa őket. Ez a kölcsönhatás aztán személyiségét is gazdagítja... Az igazi művész fő feladata művének tökéletesítése".

16 És az igazi művész bizonyára maximalista is. Műve hatását magán méri le először - így ellenőrzi - ha nem találja megfelelőnek az érzelmi, gondolati reakcióját, biztosan hozzányúl a képhez vagy újra kezdi. Emiatt kell az alkotóban mindvégig meglennie az objektivitás képességének. Kohán évekig foglalkozott a „Háború emlékével". Több, különböző méretű szénvázlatot készített, amíg eljutott a végső formához, ahhoz a megoldáshoz, amely a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van, és ami a Kohán Múzeum jelenlegi állandó kiállításának - a rendezés tematikája szempontjából - kulcsfontosságú darabja. Figyelmemnek e műre való fókuszálását a tanulmány címében foglaltakon kívül az indokolja, hogy bár a monumentalitás az ezt megelőző tárlatokon is jelen volt grafikákkal és táblaképekkel szemléltetve, ennek koncentrált lényege azonban, Kohán falfestészeti monumentalitása a „Háború emléke" által válik láthatóvá és érthetővé igazán. Fontos indoka továbbá, hogy a mü kiállításon közgyűjteménybe kerülése óta, tehát több évtizede, Gyulán pedig még egyáltalán nem szerepelt. Egy kollekció összeállításában az a legnagyobb tét, hogy sikerül-e rávilágítani ilyen jellegű lényegre. A mozaiknak ez a terv az alapja. A festővel kötött szerződés a szénrajzzal milliméterre egyező kőmozaik-formába való átírásról szólt. A megbízott, a Barcsay-mozaikokat is kirakó Csákvári Nagy Lajos etyeki műtermében kezdte el a munkát, fekete, fehér és különböző árnyalatú szürke anyagot használva. Az átvételkor viszont a mű színes kövecskékből építkezett, amely problematikának lényege csak részben az, hogy a megállapodásnak ellentmondó beavatkozás történt; fontosabb, hogy a mű szellemiségével ellenkező, attól maximálisan idegen, naturális jelleget öltött. A Csohány Kálmánból, Gacs Gáborból és Supka Magdolnából álló zsűri mégis elfogadta, mert az újbóli felrakatásra nem láttak reális esélyt. A kő természetes színének eltávolítására, azaz az eredeti monokróm változat megvalósítására ma adottak lennének a technikai feltételek. 14 Kohán György levele Bártfay Ibolyához (Gyula, 1941. október 1.) Koszorús Oszkár: l.m. 49. p. 15 Szalay Lajos: Francia katonák a lövészárokban (1940) „1943. január".; Martyn Ferenc: A fasizmus szörnyetegei (1944).; Bokros Birman Dezső: Rokkant katona (1944) 16 Karl Raimund Popper: Bevégzetlen kutatás. In: Pompeji, 1995/3. 107. p. 303