A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Békéscsaba, 2000)
Csete Gyula: Mezővárosi népi építészet a háromnemzetiségű Mezőberényben
Csete Gyula kivétel nélkül nád, amit a közeli Sárrétről szereztek be. Az 1900-as évek elején még a nád volt az uralkodó tetőfedő anyag. Csak a rangosabb épületeken fordult elő cserép, bádog vagy zsindely, mára viszont a nád tűnt el a fedőanyagok sorából. A szabadkéményes konyhák nádkéményét tűzveszélyessége miatt kiszorították a zömök kiképzésű téglakémények, a kéményboltozatot pedig vályogból építették. A középpadkáról csak elvétve vannak adatok. A szobákat kívülfűtős boglyakemencével fűtötték. A XIX. század elején, de főként a közepén kezdett terjedni a alföldi háztípus több helyi változata. Ehhez hozzájárult a felgyorsuló gazdasági fejlődés mellett a jobbágyfelszabadítás. A kötöttségétől megszabadított parasztság alkotó, építő, díszítő kedve a paraszti kultúra minden területén megmutatkozott. Ekkor vette kezdetét a népi kultúra néhány évtizedes virágkora. Berényben ez együtt járt a módosabb paraszti rétegek polgárosulásával és a település városiasodásával. Az újításban a korszerűbb építőanyagok használatában a németek jártak az élen, de a szlovák vagy magyar gazdák is igyekeztek lépést tartani a változásokkal, lehetőségeikhez igazítva azokat. A tornácos ház Hentz Lajos részletesen leírta már idézett művében az új típusú, ún. 'tornácos' ház alaptípusait, itt csak rövid ismertetésükre szorítkozom. A tornácos ház kialakulását nyilvánvalóan az tette szükségessé, hogy a régi, ereszes parasztház elejét semmi sem védte 9 . A lakóház beosztásában ugyanakkor nem történt alapvető változás, mindössze a háromosztatú, egysoros alaprajzú szoba-konyha-szoba/kamra osztódott tovább öt vagy hét-nyolc helyiségre. Változás történt viszont az épület alapozásában. Addig ugyanis a falazat döngölt talajszintre került, ezt követően már kapott valamilyen fundamentumot, vályog- vagy téglaalapot. A múlt század végére egyre több lakóház alá építettek pincét, pincekamrát. Megváltozott az épület mérete. A régi 5 méter helyett 6-7 méter lett a szélessége, miközben a magassága is emelkedett. Az addig viszonylag egységes díszítés differenciálódott, az utcai homlokzat, de az udvar felőli is lényeges változáson ment át. A gazdagon díszített, új kiképzésű házak a rangot és gazdájuk vagyoni helyzetét is reprezentálták. Megjelentek továbbá a nemzetiségekre jellemző sajátosságok: a németek 'hajlított', utcára fordított házai, a szlovákok 'ulicskás' oromtornácos homlokzatai. A tüzelőberendezésben is változások történtek. A füstelvezetést kéménykürtővel oldották meg, a szabadkémények a melléképületekbe kerültek. Jelentősen átalakult a porta beépítése. A soros udvarelrendezés mellett a keresztbefordított melléképületek, istállók által a hajlított udvarelrendezés vált egyre gyakoribbá. Emellett más épülettípusok is megjelentek, mint pl. az utcára épített magtárak, illetve pálinkafőzők. Ez utóbbi a szlovákoknál található. Mindezek együttesen több évtizedet felölelve, régi és újabb típusok továbbfejlődéséből hozták létre a parasztház tornácos formáját. Hentz Lajos: Népi építkezés Mezöberényben, in: Mezőberény története 2. Mezöberény, 1973. 275. p. (szerk. Szabó Ferenc) 202
